Fotók,  Történelem

Ujjfejű vénuszok

Márpedig az egy megfellebbezhetetlen igazság, hogy a világ azoké, akik teleszülik.” Lehet, valakit meglepett a kőkemény konzervatívvá merevült hajdani fiatal demokrata feministának tűnő kinyilatkoztatása, pedig nem egy radikális nőistenítő gondolatot eresztett ki bajsza sűrűjéből. Így attól sem kell tartani, hogy a parlamenti padsorokat pelenkázó polcokkal gazdagítanák a képviselőnők sokasága számára, illetve a minisztériumok irodái sem fognak vegyes funkciójú szülőszobaként működni a fertilis nők uralmának komfortosítására.

Mert „szaporoggyá, azért vagy!” – mondhatta hétezer éve a mezopotámiai szobrász is, aki megformázta eme funkciót megszemélyesítő szobrocskáit. Amelyek olyanok lettek, amilyenek. A kőkorszaki kővénuszoktól a mai Insta-modellekig egy a közös: a reprodukcióval kapcsolatos jellegek erotikus túlhangsúlyozása, a személyiségre utaló, egyedi jegyek elhagyása, illetve filterek mögé rejtése. Mezopotámiai alkotóművészünk se tökölt sokat a lélek és gondolatok tükrével, a vállból csak egy mutatóujjszerű valami nő ki fej gyanánt, a lényeg úgyis alul van. A történészek szerint szülési pozícióban ülnek a leányzók, legyen igazuk, biztos több ókori módon szülő nőt láttak, mint én. Bár, valamit annyira nem értek így sem a kéztartásukban, de ez a történelem titka marad…

Hogy tetszett?

Kattints a megfelelő csillagra!

Átlagérték / 5. Értékelések száma:

Eddig nem érkezett rá szavazat! Legyél Te az első!

Oszd meg, ha tetszett!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..