Állatkerti gyilkosságok

2007. február 12.-én szétmarcangolva találták Karen Aerts-et az Észak-Belgiumban található Olmense-i Állatkert gepárdkifutójában. A 37 éves hölgy az állatkert rendszeres látogatója volt, nagy állatbarát, az egyik gepárd, Bongo örökbefogadója. A feltételezések szerint megbújt valahol az állatkertben a vasárnapi zárás alatt, később valahogyan kulcsot szerzett a kifutóhoz, és belépett a kedvencei közé. A GAIA állatvédelmi szervezet egyből követelte a magánállatkert bezárását, mert ahol szerintük sem az állatok, sem a látogatók nincsenek biztonságban.

Az eset nemcsak az értelmetlen haláleset miatt megdöbbentő, hanem azért is, mert a gepárdokat nem tartja a közvélemény olyan veszélyesnek, mint a nagymacskákat. Komoly figyelmeztetés ez mindazoknak, akik úgy vélik, az állatkerti lét a vadállatokat domesztikálja. Sőt, több jel mutat arra, hogy az ember közelségéhez szokott állatok jóval veszélyesebbek lehetnek vadon élő társaiknál. Nemcsak azért, mert nincs akkora félelem tőlünk, sőt, az értelmesebb állatok ki is ismernek minket, hanem mert fajtársaknak, ebből fakadóan riválisoknak tekintenek minket. Az állatkerti kifutó az ott élők magánterületének számít, amelyet védelmeznek, csakúgy, mint a csapatban elfoglalt pozíciójukat, rangjukat. Az állat a gondozóval megvívja a maga mindennapi csatáját a dominancia sorrendet illetően, ahogy azt a természetben a fajtársaival teszi, de az idegen behatolókkal szemben is agresszíven lépnek fel, ahogy átlépik a terület határát (jelen esetben a korlátot). Tudjuk, hogy a természetben a gepárdok nem kímélik egymást, nem ritkák a gyilkosságig fajuló összetűzések. Feltehetően valami hasonló játszódhatott le a fenti esetben is, bár a végső vizsgálat eredményéről nem találtunk hírt.

A nagymacskák közül talán a jaguártól tartanak leginkább az állatkertekben. Nem véletlenül, az elmúlt években több halálos baleset is történt. 2007. február 24.-én a mindössze egy éve munkába állt denveri állatgondozó ismeretlen okból belépett a jaguár kifutójába. A jaguár azonnal támadt, és hiába lőtte agyon egy odasiető másik gondozó, az okozott sérülések halálosak voltak. 2002. március 6.-án egy 21 éves gondozónő a Bécsi Állatkertben vélte úgy, hogy a 3 jaguárt elzárta az elkülönítőbe, miközben a takarmányukat készítette elő a kifutójukban. Tévedett. A jaguárok nem kegyelmeztek neki, a látogatók szeme láttára marcangolták szét, a segítségére siető állatkertigazgató, Helmut Pechlaner is megsérült.

Gerd Kohl a még kis AbuvalDe nemcsak felelőtlen látogatókat, vagy figyelmetlen gondozókat érhet ilyen tragédia. 2005. február 20-án, az előző esethez hasonlóan szintén Bécsben, az egyik legtapasztaltabb európai elefántgondozót, Gerd Kohl-t szenvedett végzetes balesetet. Abu, az általa nevelt, mindössze 4 éves fiatal bika a reggeli fürdetésnél váratlanul gondozója ellen fordult, és agyarával a falhoz szorította, olyan súlyos sérülést okozva, hogy abba rövidesen belehalt. Az elefántbikák számítanak a legtöbb kockázattal járó állatkerti állatnak. Ami az esetben a meglepő volt, az a bika fiatal kora. Egyes feltevések szerint a tragédia eddig ismeretlen okai között szerepelhet az is, hogy az azt megelőző hétvégén pusztult el a vezérnőstény, a 46 éves Jumbo.

2003. február 19-én a hollandiai Hilvarenbeek állatkertjében, a Safari Beekse Bergenben a napi rutintréning közepette, mikor 4 gondozó dolgozott 5 tehénnel, az elefántok egyike a fejével leütötte az egyik gondozót, majd miután az összeesett, fejével és lábával tovább támadta. Mire sikerült a többi gondozónak kiszabadítani a társukat, az olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még aznap este elhunyt a kórházban. A sokkot kapott többi gondozó elmondása szerint semmi előzetes jele, ismert oka nem volt az elefánt támadásának. Ez a baleset adta meg a végső lökést ahhoz, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) az elefántok gondozásának „protected contact” módszerét ajánlja az állatkerteknek (ahogy ez azóta a holland állatkertben is folyik). Ez azt jelenti, hogy a gondozók megfelelő védőalkalmatosságok (rácsok) mögül kerülnek kapcsolatba az elefánttal, azzal egy térbe nem kerülnek úgy, hogy sebezhetővé váljanak. Az óvatosság nem pusztán ezen két eset miatt indokolt, évente 3-4 embert ölnek meg állatkerti és cirkuszi elefántok Észak-Amerikában és Európában.

A legtöbb baleset természetesen többnyire elkerülhető, akár a gondozókat, akár a látogatókat tekintjük. Az utóbbiak esetében a legtöbb problémát az állatkerti szabályok áthágása jelenti, többen valamilyen indíttatásból közvetlen kapcsolatba szeretnének kerülni az ártalmatlannak vélt állattal. A vezető okok: fényképezkedés, etetés, simogatás vágya, hősködés, befolyásolt állapot (alkohol, kábítószer) vagy éppen a puszta idiotizmus (amely persze az előzőeknél is jelen lehet).

2007. február 23.-án a kínai Kunming Zooban egy 6 éves kislány fejét ragadta meg a tigris a rácson keresztül, miközben a szülei fotózták. Az áldozat belehalt sérüléseibe. 2006. június 4.-én a Kijevi Állatkertben egy férfi egy kötélen aláereszkedett az oroszlánok közé, miközben azt kiáltozta, hogyha van Isten, akkor megmenti. Ki tudja, lehet, hogy Istennek másfele akadt dolga, vagy az oroszlánok hite volt erősebb (esetleg az ateistáknak van igaza), a történet tragikus véget ért, az egyik nőstény oroszlán halálra marcangolta. 2005-ben a dél-afrikai Bloemfontein Zoo látogatóit egy ember szétmarcangolt teteme döbbentette meg a tigrisek kifutójában. Az ott dolgozóknak eszméjük sem volt, hogyan kerülhetett az ismeretlen ember a kifutóba. Utóbb kiderült, hogy nem önként, hanem beleesett 10 méter magasról, mikor feltehetően a rendőrség elől menekült.

Szerencsére jóval ritkábbak az olyan balesetek, melyekben az áldozatok teljesen „vétlenek”, vagyis nem maguk idézték elő a tragédiát. Persze azért erre is van példa. Franciaországban, Doue-la-Fontaine állatkertjében a jaguárkifutó két lakója kiszökött ketrecéből, majd az egyikük azonnal megtámadott egy családot, és megölt egy 3 éves kisfiút. Az apa megpróbálta védeni fiát, és bár az egyenlőtlen küzdelemben ő is megsérült, bátor fellépése nem volt hiábavaló, a két másik közelben lévő gyermeket nem érte bántódás. A rendőrség később az egyik jaguárt agyonlőtte, a másikat sértetlenül befogta.

http://www.bigcatrescue.org/big_cat_news.htm
http://www.digitaljournal.com/article/113061
http://www.telegraph.co.uk/news/main.jhtml?xml=/news/2002/03/06/wjag06.xml
http://www.upali.ch/accident_en.html