Elpusztult a Temzébe tévedt bálna
Háromezres tömeg tapsolta meg a mentőket, mikor a dél-londoni Albert Bridge-nél kiemelték és tutajra emelték azt a bálnát, akiért nem csak a londoniak, hanem az egész világ aggódott. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, a legyengült cet azelőtt elpusztult, mielőtt kiértek volna a tengerre, hogy szabadon eresszék. Az északi kacsacsőrű cet (Hyperoodon ampullatus – a magyar híradások tévesen az angol név tükörfordításával palackcsőrű bálnának nevezték) pénteki felbukkanása Londonban hatalmas feltűnést keltett. A helyszínen több ezren, a tévéken keresztül több millióan kísérték figyelemmel, hogy az állatvédők megpróbálják menteni az eltévedt bálnát.
A temzei bálna mozgása még a vízben is nagyfokú stresszről árulkodott, a legyengült állapotát a bárkán végzett állatorvosi vizsgálatok megerősítették. Már akkor világos volt, hogy akár az eutanáziára is sor kerülhet, de megpróbálták kijuttatni az állatot a nyílt tengerre. Azonban - az RSPCA állatvédő szervezett közleménye szerint - délután 7 órakor az állat görcsösen rángatózni kezdett, majd kimúlt. A tengeri cetek feltűnése folyókban ritka jelenség, bár nem egyedülálló. 1966-ban a Rajna duisburgi szakaszán egy beluga, vagy más néven fehér delfin keltett feltűnést, amely 4 heti bolyongás után kiúszott a nyílt tengerre. Maga a folyóvíz, főleg az olyan szennyezettek, mint a Rajna és a Temze nem lehetnek vonzóak a tengeri emlősök számára, feltehetően a tölcsértorkolatok jelentős árapály változásai tévesztik meg őket. Az északi kacsacsőrű cet a csőröscetek (Ziphiidae) családjának tagja. Közös jellemzőjük a csőrszerű száj, valamint a kidudorodó homlok, amely a kifejlett hímeknél különösen kifejezett. Az Atlanti-óceán északi részén élnek, kerüli a 800 méternél sekélyebb tengerrészeket. Rendszerint 1000 méter mélyre merülnek, a víz alatt akár 70 percet is eltölthetnek. Az év nagyobb részében a nemek elkülönülve élnek kisebb csapatokban, csak a párzási időszakban vegyülnek. Rendkívül félénk állatok, megfigyelésük nehéz, ezért még keveset tud a tudomány róluk.Kapcsolódó hírek:
|