Az emberi és csimpánz örökítőanyagának legújabb vizsgálata szerint a két faj szétválása sokkal később és szövevényesebben történt, mint eddig gondolták.

Az emberi törzsfejlődés kutatásának legizgalmasabb fejezetei annak kérdéseket firtatják, hogy hogyan, és mikor jelent meg a saját fajunkat jelképező vékonyka kis ág az élővilág terebélyes törzsfáján. A Nature májusi számában publikált legújabb kutatások eredményei fényt derítettek arra, hogyan váltak szét az ember és a legközelebb mai is élő rokona, a csimpánz ősei. Több főemlős örökítőanyagának összehasonlítása, beleértve ezen két fajét is, meglepő eredménnyel szolgált: a két faj sokkal fiatalabb, mint az gondolták. Maga a szétválás sem volt olyan egyszerű folyamat, mint eddig feltételezték, elképzelhető, hogy a csimpánz és az ember ősei még sokáig kereszteződtek egymással.

Az emberi fajkeletkezés kérdéseit a David Reich, a Harvard Medical School (USA) Genetikai Tanszékének kutatója által vezetett csoport vizsgálta a genom vizsgálatán keresztül. Két közeli rokon faj örökítőanyagának különbözőségeit a genetikai mutációk okozzák. A mutációs ráta egyfajta genetikai óraként is használható a mutációk megjelenésének időben egyenletes eloszlása alapján, így meg lehet becsülni két fejlődési ág szétválásának idejét. A kutatók ezen elv szerint hasonlították össze a csimpánz és az ember teljes genomját, illetve több főemlős – ember, csimpánz, orángután, gorilla és makákók – örökítőanyagának egyes részleteit. Ezen széleskörű vizsgálat a fajok genetikai korának pontosabb meghatározását teszi lehetővé, sőt, így egyes genomrészletek korát külön is meglehet határozni, amelyre az eddigi vizsgálatok nem voltak képesek.

„A kutatás nem várt eredményt hozott arra vonatkozóan, hogyan váltunk szét a legközelebbi rokonainktól, a csimpánzoktól. Úgy találtuk, hogy az ember-csimpánz fajkeletkezés idejében fennálló populációszerkezet nem hasonlít egyetlen ma élő emberszabású majoméra sem.” – mondta Reich.

Az az elmélet, hogy az emberi genom egyes részei idősebbek lehetnek, mint a többiek, nem új keletű. Azonban annak fokát, hogyan változik az életkoruk egyik régióról a másikra, eddig még nem vizsgálták. A felfedezések meglepő volta ennek köszönhető. A tudósok ugyanis felfedezték, hogy a csimpánzéval rokon emberi genom különböző életkorainak legnagyobb távolsága több mint 4 millió év. Emellett megtalálták a legfiatalabb régiót, amely jóval fiatalabb minden eddigi elmélet által feltételezettnél: valószínűleg fiatalabb 5,4 millió évnél, de 6,3 millió évnél biztos nem idősebb.

Ez a feltételezés az ember különválásának idejét így 1-2 millió évvel későbbre teszi, vagyis a két faj jóval fiatalabb, mint eddig gondolták egy híres ősmaradvány alapján. A „Toumai” néven ismert lelet már több emberi jellegről árulkodik, a felegyenesedett járástól az emberi fogazatig. Miután ezt az ősünket már emberfélének határozták meg, a szétválást korábbra keltezték a maradvány koránál, vagyis 6-7 millió évnél.

„Elképzelhető, hogy a Toumai jóval később élt, mint eddig gondoltuk. Ha azonban a kormeghatározás korrekt, a Toumai a szétválás előtt kellett élnie. Ebben az esetben ez az emberszerű lény alapján feltételezhető, hogy az ember-csimpánz fajkeletkezés hosszú ideig tarthatott, sőt, a fiatal fajok még tovább is kereszteződhettek egymással.” – mondta Nick Patterson, Nature-ben megjelent tanulmány első szerzője.

A hibridizáció, vagyis a két különböző faj kereszteződése szolgálhat magyarázatul a következő meglepő felfedezésre is. Míg a testi kromoszómák esetében a várt kortávolságot (4 millió éves periódus) jegyezhették, addig az X kromoszóma szinte teljes állománya a fiatalabb tartományban volt. Más szóval, az X kromoszóma átlagosan 1,2 millió évvel fiatalabbnak bizonyult a többinél. Ez az éles különbség a szokatlan evolúciós történetet, a hibridizáció megtörténtét bizonyítja, amely nagyobb szelekciós nyomásnak tette ki a nemi kromoszómákat, mint a testieket.

A fentiek alapján a kutatók azt feltételezik, hogy a közös őstől származó első emberek és első csimpánzok a kialakulásuk után is tovább szaporodtak, míg körülbelül 5,4 millió évvel ezelőtt teljesen szét nem vált a két fejlődési vonal. A következőkben a gorillák és más főemlősök örökítőanyagainak összehasonlításával folytatják a kutatók fajkeletkezés mechanizmusának vizsgálatát. Azonban, ez a modell ellentmond a hagyományos fajkeletkezésre vonatkozó elméleteknek, amelyek a hibridizációt elhanyagolható hatású tényezőnek veszik, elsősorban az ellenkezőjére utaló bizonyítékok hiányában. Reich szerint azonban, hogy eddig kevés esetben fedezték fel az állatok körében ezt az evolúciós eseményt, lehet annak köszönhető, hogy eddig nem is szenteltek rá elég figyelmet.