Amióta, hogy közel 10 éve visszatelepítették a szürke farkasokat a Yellowstone Nemzeti Parkba (Amerikai Egyesült Államok), a gímszarvasok száma több mint 40%-kal csökkent. Azonban nem szabad elhamarkodottan azokat „gonosz” farkasokat hibáztatni, figyelmeztetnek a Michigan Technological University kutatói. A szárazság, valamint a legfőbb ragadozó, az ember jóval nagyobb hatással van a régió szarvas populációjának csökkenésére.

A Yellowstone-régió populációinak statisztikai analízise kimutatta, hogy a szárazság és a vadászat mértéke önmagában is elegendő ahhoz, hogy 10 év alatt a szarvasok számának 50%-os csökkenéséhez vezessen. A valóságban 1995 és 2005 között a gímszarvas populáció 44%-kal csökkent, 17000-ről 9500 egyedre.

„Nincs szükség farkasok hatásával számolni ahhoz, hogy megmagyarázzuk a populáció csökkenését” – mondta John Vucetich, a Michigan Tech’s School of Forest Resources and Environmental Science kutatója. Annak ellenére nem lepte meg a vizsgálat ezen eredménye, hogy sokan ujjal mutatnak a farkasokra, mint fő vádlottra. Bár a kutatás megállapította, hogy a szarvas létszám csökkenés és a farkasok visszatelepítésének kezdete időben egyezik, más okok a felelősek a jelenségért. Ha nem telepítették volna vissza a farkasokat, akkor is kevesebb lenne a szarvas.

„A farkasok szarvaslétszámra gyakorolt hatása a legvitatottabb aspektusa a farkasok visszatelepítésének” – közölte Douglas W. Smith, a Yellowstone Nemzeti Park farkas programjáért felelős munkatársa. „Ez az egyik első farkasok visszatelepítésével foglalkozó, egyértelmű eredményekkel szolgáló vizsgálat, amely alapján a farkasoknak valószínűleg nincs döntő hatásuk a szarvasok számára, azok száma amúgy is csökkenne.”

„Ezt az álláspontot eddig erősen vitatták” – tette hozzá Smith – „Bár a vita folytatódik, a kutatás remélhetőleg tiszta képet és egyezséget teremt a szarvasok, farkasok és az emberek előnyére egyaránt.”

A természetben a ragadozó-préda kapcsolat bonyolult és nem mindig világos. A farkasok biztosan vadásznak a szarvasokra, de elsősorban a beteg és sérült egyedeket ejtik el. A legtöbb farkasok által megölt gímszarvas egyébként is rövidesen elpusztulna, betegségben, a szárazság miatt, vagy egyszerűen csak az öregségében. A vadászok másrészről azonban véletlenszerűen gyilkolnak, sőt, elsősorban olyan egyedekre, amelyek a legreproduktívabbak, ezáltal sokkal nagyobb hatást gyakorolnak a szarvasok számának csökkenésére.

Vucetich szerint, csak azért, mert a szarvasok számának csökkenését a szárazságra és a vadászatra vezethetjük vissza, nem jelenthetjük ki azt, hogy a farkasoknak nem lesz hatása a szarvasok létszámára a jövőben. Azonban az bebizonyosodott, hogy képesek tartósan egymás mellett élni a Yellowstone ökoszisztémájának részeiként, így az nem számít, hogy a farkasok csökkentik-e a szarvasok számát, vagy sem. Azonban az, hogy a vadászat mennyiben felelős ezért, az már lényeges kérdés. „Mi a farkasokkal osztozunk a szarvasokon. Az emberek kikapcsolódás céljából vadásznak az Egyesült Államok több területén is a gímszarvasokra. A farkasok az eddig hatalmas életterük kicsiny pontjaiba szorultak vissza, és a túlélésük miatt vadásznak szarvasra. Ezen körülmények ismeretében kell eldöntenünk, kit mennyi rész illet?” – vázolta fel a problémát Vucetich.

Michael P. Nelson, a University of Idaho pszichológiai tanszékének természetvédelmi etikával foglalkozó munkatársa megjósolta, hogy Vucetich munkáját nem fogják szívesen fogadni egyes érdekcsoportok. Azon szándékuknak, hogy a farkast kivegyék a veszélyeztetett állatok listájáról, legfőbb indoka a ragadozó feltételezett hatása a szarvasok számának csökkenésére. Ha ez igaz, a farkasok felelőssé tehetők a vadászok sikerének csökkenéséért, ennélfogva a vadászturizmus bevételének hanyatlásáért. Vucetich felfedezése sokakat meglepetésként ér, mert sok ember érdekelt azon állítás elfogadtatásában, hogy a farkasok a felelősök a szarvasok pusztulásáért. Habár ők nem fogják egy vizsgálat eredményeképpen az álláspontjukat megváltoztatni, az állóvizet mindenesetre sikerült felkavarni.