Majomrendőrség

Egy újabb kutatás során bebizonyosodott, hogy egyes majmok rendfenntartó szerepet töltenek be csoportjukban. A „majomrendőrök” rendszerint magasabb rangú és reputációjú egyedek, amelyeket számíthatnak a csapattársaik támogatására. Ha ezeket az egyedeket kivesszük a csapatból, mint ahogy a kutatók is tették, az erőszak és agresszió szintje megemelkedik, az egyes klikkek között létrejövő interakciók száma hirtelen visszaesik.

Ilyenkor nem csak az erőszak nő, hanem az összes majomnál megfigyelhető egy sor viselkedés eltűnése. „Olyan, mintha az emberi társadalmakban hirtelen megszűnne a rendőrség, és mindenki megszakítaná az addig megszokott tevékenységeit, nem menne operába, vagy még fontosabb helyekre.” – mondta David Krakauer, a Santa Fe Institute kutatója.

A Nature-ben publikált, emsemakákókon (Macaca nemestrina) végzett vizsgálat egy bonyolult „szavazási” rendszerre is fényt derített, amely révén kijelölik ezeket a békefenntartókat. Ugyanis ők „kinevezéssel” kerülnek ebbe a fontos pozícióba. Csak itt nem papírcédulával szavaznak, hanem megadó vicsorítással a magasabb rangú egyedek irányába. „Olyan, mintha azt mondanák, nem szükséges megharapnod, hogy elismerjem a magasabb rangod, én előre megmondom, hogy az vagy.” – mondta Krakauer.

Mikor egy makákó a csapat legtöbb tagjától megkapja ezt a jelzést, a legelismertebb és féltebb egyednek fog számítani. Általában a nagyobb és idősebb majmok érik el ezt a rangot. De nem árt, ha van mögöttük egy támogatói kör. Az egyedül álló egyedek lehetnek akár a legerősebbek is, mégis előnyben vannak velük szemben a kisebbek, ha azok számíthatnak testvéreik támogatására.

Amint elérték ezt a rangot, a „rendőrmakákók” felelősséggel tartoznak többek között a konfliktusok békés úton való rendezéséért. Jogukban áll ilyenkor fellépni, többnyire a vitázó felek közé állnak, esetenként a „rossz” majmokat elkergetik. Az akciójukat jogosságát mindig elfogadja a csapat többi tagja.

Mikor Krakauer és kollégái kivették a vizsgált csapatból a rendfenntartókat, a jelen esetben három hímet (nőstény is betöltheti ezt a szerepet), a békés, interaktív társaság drasztikus változáson esett át. A csapat klikkekre bomlott, amelyek csak szoros rokonságban és barátságban lévő egyedekből álltak. A kapcsolatok csak a klikkeken belülre korlátozódtak, az interakciók száma hirtelen lecsökkent.

„A rendőrök közvetve biztosítják a bonyolult szociális interakciók kialakításának lehetőségét A majmok azonban félnek közeledni egymáshoz, ha nincs jelen olyasvalaki, aki megoldhat egy potenciális konfliktust.” – mondta Krakauer.

Kapcsolódó hírek:
A majmok is rendelkeznek helyi "nyelvjárásokkal"