A túltengő hormonok szolgálhatnak magyarázatul arra, hogy a fiókájukat elvesztő császárpingvin tojók miért rabolják el más anyák utódait.

A bizarr „pingvinrablási” viselkedés oka régóta foglalkoztatja a tudósokat. Olivier Chastel, a French National Center for Scientific Research kutatója szerint ennek hossza pár óra, de akár egy hét is lehet. Ezután a láthatóan zavarodott szülő elveszti az érdeklődését az elrabolt fióka iránt, sőt, el is hagyja azt.

„Az elhagyott fiókák általában elpusztulnak a hidegben, vagy a ragadozók által. Evolúciós szempontból nem tisztázott, mi az előnye ennek a viselkedésnek” – mondta Chastel. Más szóval, a fiókarablás nem növeli a fiatalok túlélési, vagyis a génjeik tovább adásának esélyeit.

A Journal of Experimental Biology-ban ismertetett legújabb vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy egy hormon az, amely befolyásolja a pingvinek szülői ösztöneit, és amely a fiókalopásra készteti őket.

Mikor a legtöbb madár kotlik, a tojók magas koncentrációban termelik a prolaktint, amely egyben a szülői viselkedésért is felelős. Ha a tojásokat eltávolítjuk, a hormon szintje lecsökken. De ez nem történik meg a császárpingvineknél, náluk a hormonszint a tojás elvesztése után is magas marad. Chastel kutatócsoportja arra volt tehát kíváncsi, hogy vajon a magas hormonszint megmagyarázhatja-e a rablási viselkedést?

Miután a tojó lerakja egyetlen tojását, otthagyja azt a párjánál két hónapra, hogy költse ki. Csak akkor tér vissza, mikor a fióka már kikelt. Ekkor felváltja a gondozásban a hímet, aki visszatérhet a tengerre visszanyerni az elvesztett kalóriákat. A nőstények tehát a költési időszakot a tengeren töltik, szülői viselkedést kiváltó vizuális ingerek nélkül. A császárpingvin tojóknak azonban nem szükséges látniuk a fiókájukat azért, hogy folytatódjon a prolaktin termelődése. „A hormonszint állandósága valószínűleg adaptáció, amely a tojókat a fészekhez való visszatérésre ösztönzi.” - mondta Chastel.

Sajnos sok nőstényt üres fészek fogad. Mivel a visszatérő tojók szülői viselkedésért felelős hormonszintje magas, a kutatók feltételezése szerint nagyobb valószínűséggel rabolnak fiókát azok, amelyek a sajátjukat elvesztették. Az antarktiszi (Pointe Géologie) vizsgálatok során ezt a hipotézist tették próbára.

A kutatók 25, tojását vesztő nőstényt kezeltek olyan anyaggal, amely csökkentette a prolaktin kiválasztást. A megfigyelések szerint negyed annyi volt a valószínűsége annak, hogy az így kezelt tojó fiókarablásba fogjon.

Az egyértelmű eredmények mellett azonban még sok a tisztázatlan kérdés. A hormonoknak ugyanis nincs közvetlen hatásuk az egyes viselkedésekre (szemben az idegrendszerrel), amellett, hogy a valószínűségét növelik a megjelenésének. A fiókarablás, majd az azt követő cserbenhagyás egyfajta konfliktus eredménye lehet az utódgondozási viselkedésre hajtó magas hormonszint és fióka idegenségének felismerése között.

Szintén nem ismeretes, hogy pontosan mi az evolúciós háttere a fiókarabló viselkedés kialakulásának. Chastel azt feltételezi, hogy talán a fiókanevelésben való jártasságukat mutatva próbálják így a tojók befolyásolni, vonzani a hímeket, amelynek gyümölcse a következő költési szezonban érik be.