Ajándék a utókornak

Minden emberöltőre jut egy világvége. És egy boldog békeidőszak, amelyet csak akkor tanulunk meg becsülni, mikor rájöttünk, hogy túlestünk egy kataklizmán… kivéve a balszerencséseket, akiknek már nem jut lehetőség a visszaemlékezésre. Elherdálunk mindent, erőforrásokat, anyagi és szellemi javakat, ez az ökológiai valónk, a biológiai létünk sajátja, nem vagyunk ilyen szempontból többek bármely más élőlénynél. Azért viszont, hogy nyughatatlanságunk és fékezhetetlen étvágyunk a lehetséges tudás birtokában emészti féregként a civilizációnkat, nincs mentség, és valószínűleg nem is kapunk az utókortól. Minden vágyunk a biztonság, béke és stabilitás? Ezért mindent megteszünk, hogy felborítsuk azt. Háború, éhezés, tudatrombolás – ez mind a mi művünk, amit magyarázatként törvényszerűnek hazudunk magunknak. Ecce homo, hülye vagy!