-
Jon Ronson: A pszichopatateszt
„Körutazás az őrületiparba” – az alcím talán többet is mond a címnél. Jon Ronsontól a Kecskebűvölőket olvastam, amely pont az a könyv volt, amelyet nagyon nehéz volt hova tenni a magas döbbenetfaktorától, hogy mennyire átjárja az idiotizmus a világ legprofibb hadi gépezetét. A pszichopatateszt földhözragadtabbnak tűnik, de ne várjunk egyértelmű válaszokat itt sem… Ronson az újságíró-írók gyöngye, élvezetesen ír, kellő öniróniával, zsákutcák gubancaival vezet minket, és a válaszokat sem próbálja szájba rágni.. sőt, vele együtt bizonytalanodunk el egyre mélyebbre hatolva az őrületiparba. De nincs is tökéletes válasz, a szcientológusok marhasága, a gyógyszeripar kapzsisága, a túlságosan eltökélt pszichiáterek keretezik a kusza összképet, amely valahol persze tartalmazza az igazságot is. És persze…
Ezeket is érdemes megnézni
Steven Pressfield: A háború hullámai
Niall Ferguson: A tér és a torony
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
-
Steven Pressfield: A háború hullámai
Csapnivaló borítóval, párszáz forintért a celebszakácskönyvek és a világot gúzsba kötő összeesküvésekről leplet lerántó könyvecskék sorfala mögött – ki tételezné fel, hogy egy rohadt jó regény is alászállhat a ponyvasors poklába! Mert Pressfield művei nagyon jó történelmi regények. Ha röviden akarnám jellemezni A háború hullámait: hullabűzös naturalizmussal és történelmi hűséggel ábrázolt, minden pátoszától megszabadított háború és a görög demokrácia halála alulnézetből. Illetve mindennek középpontjában egy személy áll, a történelem egyik legcsodálatosabb lókötője, Alkibiadész, akit Athén egyaránt szeretett és félt, és akinek végzete egybefonódott a város sorsával, mind dicsőségben, mind megalázó végzetében. A regény főhőse azonban Polemidész, a zsoldos, akinek csak a háború mocska jut, még az sem érdekli, hogy túlél-e,…
Ezeket is érdemes megnézni
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Lawrence Norfolk: A pápa rinocérosza
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
-
Lawrence Norfolk: A pápa rinocérosza
Nem könnyű olvasni ezt a könyvet, az őrjítően részletgazdag, felesleges ismeretekkel túltelített, a perspektívát hirtelen váltogató, a történetmesélést kegyetlenül lemészárló szövegezés igazi kihívást jelent. De aki felülemelkedik azon, hogy a legegyszerűbb történések is párezer éve kezdődnek a könyvben, annak a pápa rinocérosza egy igazi reneszánsz, sznobizzasztó punk regény, számtalan fricskával és poénnal. Valós elemekből összeállított történelmi alternatíva. Az intrikusan könnyed hedonizmusból rövidesen a szigorú reformációba menekülő Európa, kisebb részben a kizsákmányolással megalkuvó Afrika színterein bolyong a két kényszerkalandor főszereplő, az örök lúzer Salvestro és a gyengeelméjű óriás, Bernardo. Ők az életüket mentik, de nem tudják elkerülni a sorsuk, hogy folyton valaki bosszújának eszközeivé váljanak. Mert a bűn határozza meg a…
Ezeket is érdemes megnézni
Niall Ferguson: A tér és a torony
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Jon Ronson: A pszichopatateszt
-
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Ha van regény, amelyet meg kell neveznem, mint ami óriási hatással volt az életfelfogásomra, akkor kapásból vágom, hogy a 22-es csapdája. 5-6 évente tuti elolvasom, újra és újra átélve az abszurditás tökéletes esszenciáját, átvészelni ennek a mindennapokban való tükröződését . Ahogy megfigyeltem, kétféle embertípus létezik, a választóvonal az első fejezet, amely után valaki vagy a sarokba dobja a könyvet, vagy rátapad és a rabjává válik. Ehhez valahogy másként kell látni és érezni. Azt, hogy az abnormálitás kötőanyaga a rendszereinknek. A 22-es csapdájának kérlelhetetlen logikája köt gúzsba mindenkit, és emészt fel szép lassan vagy gyorsan minket. Ez egy olyan háborús regény, amely igazából nem is a háborúról szól, az ellenség nem…
Ezeket is érdemes megnézni
Lawrence Norfolk: John Saturnall lakomája
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
Jon Ronson: A pszichopatateszt
-
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
A korszak nehézfiú sztárjaival teletűzdelt háborús akciómozi… meg is néztem párszor, bár nem a kedvenc filmem. Bár az alapsztori jó, valahogy csak nagyon hollywoodi lett, a jó győz az emberben is tanulsággal, egy szerencsétlen pszichopata kivételével, aki meg elnyeri a méltó büntetését, no meg a sok büdös náci is. Ennek emlékével álltam neki a regénynek, és sikerült hatalmasat csalódnom. Pozitívan. A könyv éppen csak köszönőviszonyban van a filmmel, szerencséjére. A téma is más, a háború csak a díszlete a cselekményeknek és lélekábrázolásoknak. Pontosan ez utóbbi a legfőbb erőssége, hihetetlen részletességgel és minden sallang nélkül ássa mélyre magát a bűnözői lélektanban éppúgy, mint a világháború előtti, válsággal és társadalmi villongásokkal sújtott…
Ezeket is érdemes megnézni
Jon Ronson: A pszichopatateszt
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Niall Ferguson: A tér és a torony
-
Niall Ferguson: A tér és a torony
Kedvelem Ferguson könyveit, mert amellett, hogy a klasszikus történetírás jegyében ír, nem kötik a dogmák, és keményen leszámol le a közhelyszerűen, az iskolai tananyagokban és délibábos misztikusok kreálmányaiban egyaránt továbbélő tévhitekkel. Tőle ugyan nem Jared Diamond, vagy éppen most divatossá vált (amúgy abszolút nem érdemtelenül) Yuval Noah Harari szintézisét kapjuk az élet és bölcsészettudományoknak, így is elég széles látókörű, viszont elkerüli a mindentudás csapdáját. Most is tulajdonképpen a jól ismert történeteket veszi elő, de egy olyan aspektusból, amely újszerűen a hálózatok és a hierarchia kapcsolata, sőt, harca alapján magyarázza őket. Siena, a középkor demokratikus Itáliai városállamának Piazza del Campo tere a hálózatot, és az a fölé magasodó Torre del Mangia…
Ezeket is érdemes megnézni
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
Jon Ronson: A pszichopatateszt
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
-
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
1994. Egy kis afrikai ország, Ruanda hutu lakosai a rádió kedélyes csótányozó felszólítására felkerekedtek, hogy ásót, kapát, pontosabban macsétát ragadjanak, és nekiálljanak kiirtani tuszi polgártársaikat. És olyan buzgalommal tették, hogy 100 nap alatt kábé egy millió ember halt meg. Ez Afrika. Okorafor regénye pedig Afrikáról szól. Törzsi háborúról, bosszúról, erőszakról, kirekesztésről, gyűlöletről, mágiáról és babonákról. Bár egy meghatározatlanul maradt jövőben játszódik a történet, amelyről csak sejteni lehet a posztapokaliptikus szituációt, mindez akármikor játszódhatna, a múltban éppúgy, mint a jelen modernizmusában túlélő afrikai középkorban. A regény legerősebb vonala ennek az Afrikának a bemutatása, emellett elnézhető az elképzelt jövő hanyag és némileg következetlen felépítése. Például mivel működnek a régi múltból fennmaradt ósdi…
Ezeket is érdemes megnézni
Jon Ronson: A pszichopatateszt
Niall Ferguson: A tér és a torony
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
-
Lawrence Norfolk: John Saturnall lakomája
Norfolkot a Lempriere-lexikon és A pápa rinocéroszának elkövetése után egyfajta angol Umberto Eco replikaként ünnepelték. Pedig pusztán annyi a hasonlóság, hogy mindketten aprólékosan felépített, hatalmas tudástérben bonyolították a regényeik cselekményét, átszőve a történetek szálait számtalan kultúrtörténeti, mitológiai és történelmi utalással. Valahogy a 80-as és 90-es években nagyon vevő volt a jónép erre, bár akkoriban voltak más furcsaságok is, például a tévékben beköltözős, szigetlakós, illetve tehetségkutatóknak álcázott valóságshow-k helyett még műveltségi vetélkedők hasítottak. De később csak helyre állt a világ rendje, Dan Brown korszak filmszerűvé leegyszerűsített áltörténelmi krimijei ontották a profán összeesküvés elméleteket, majd a könyveket és hagyományos sajtót felváltó közösségi média kezdte el a Foucault-inga tanulságát a való életben prezentálva…
Ezeket is érdemes megnézni
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Jon Ronson: A pszichopatateszt
