Csendéletek
-
Spirituális objektív
Annak ellenére, hogy elátkozott ateistaként képtelen vagyok elhinni az emberiség történelmét végigkísérő tündérmeséket, nem tagadom, hogy megkap az ezen hitekben rejlő misztikum. Vagyis nem a hit tárgya, hanem maga a hit és annak kifejeződése, mint az emberi természet alapvető eleme. Ennek részeként legalább annyira átérzem a történelmi templomok hangulatát, mint azok, akik a vallásukat élik meg a falak között, vagy pusztán csak viszketnek a bűneik. Nyilván nálam a spiritualitás kifejezése a fotózás eszközével inkább csak egy kirándulás a transzcendentális percepcióba, mint annak valós átélése, de jól van ez így, számomra ennyi bőven elég. A fotók amúgy a franciaországi Brive-la-Gaillarde Szent Mártonnak szentelt, több mint ezeréves templomában készültek.
-
Unhappy hour
Analóg. Monoton, apró ütésekkel mérte az időt, de ha az eljött, ordítva csörgött. Ki tudja, hányszor képelték fel egy-egy álomból hirtelen támadt csapással… De azért csak felhúzták újra és újra, hiszen az idő nem állhat le. Csak idővel leváltották. Először azok a rádiós órák, hatalmas digitális kijelzővel, állandó pofázással. Aztán a telefonok, az éjszakába világító agykisütők. Nincs hely mellettük, a csörgőóra ideje megállt, szomorkás arcát már a rozsda marja.
-
Levélírás
Fehér papíron halott levél. Klorofill mentesen, haszontalanná váló alkatrészként száműzve, sárguló pompában dicsőítve a körforgó elmúlást. Ezt a levelet azonban nem dekódolták molekulákká a szaprofiták, hanem a talajszintről kimentve határoztam el, hogy papírra vetem ideghálózatként szétfutó erezettel kitöltött viharvert körvonalát. Végül a grafika lett az árnyék, a szerves valóság halált és bomlást túlélő képzete a fehér papíroson. Vajon meddig tart az emlékezet?
-
Útravaló világvégéhez
Folyékony kenyér – jelenleg közhely, hajdan valóság, mert valóban ezt a szerepet töltötte be a legrégebb alkoholos italunk, amely tényleg mindenkié, szürcsölte azt ugyanúgy rabszolga és istenkirály, de még az Ázok lakomáin is a ser volt az, ami a vér mellett bőven folyt. Amióta csak gabonával foglalkozunk, ismerjük a sört, akkor még jó sűrű, kalóriadús italként, amitől azért jól be is lehetett rúgni, hogy legyen kellő muníciója az ókori szappanballadáknak. Azóta volt már az arisztokratikus bor mellett lenézett munkásital is, manapság viszont divat lett jókat csinálni, így a sznobok is örömüket lelhetik benne. De ennyi baj legyen, jó dolog ez a sörforradalom, hiszen közeleg a földi világunk vége, a szakirodalomból…
-
Első segély
Talán még a burzsoák atomtámadása ellen készült. Alumíniumból, durván, mint egy vasmunkás eltökéltség barázdálta arca, mikor a kabátja alatt becsempészi a reggelt indító tüskét. Jó kezekben akár még fegyverként is használható a doboz, ha elfogytak a lelkesítő szavak. Sőt, még az ára is bele van vésve, hírét sem ismerve az inflációnak. A szürke dobozon vörös a kereszt, a vér színe, a véré, amelyet elállítani hívatott. Mert mégiscsak az életmentést jelképezi Dunant keresztje, a viharvert emberséget, amely nem hallgat az ellenséget formáló képzetekre, egy utolsó kísérletét, hogy visszahozza az Embert a halál kapujából.
-
Csendélet
Lehetne akár a legunalmasabb műfaj is. Elrendezett tárgyak, ételek vagy növények, dinamizmus és életszag nélkül. Pedig éppen ezen a minimumszinten kap erőteljes jelentést a kompozíció, amely – jó esetben – tobzódik az allegóriákban. Élet és halál, elmúlás és reménykedés, fény és árnyék – ellentétek sűrűsödnek a fotókon, festményeken. A puszta esztétikai élményen túl várja, hogy felfedezzük.
Ezeket is érdemes megnézni
Levélírás
Csendélet ágyúval, kókuszgolyóval és a sorssal
Mit mesél az erdő?
-
Falat sör
Mit adott a kereszténység az emberiségnek? Persze sok mindent fel lehet itt sorolni, jót és rosszat egyaránt, az eget ostromló katedrálisoktól a misszionáriusok, az első globalista eszme marketingügynökei által elpusztított ősi kultúrákig, de legalább egy erényét illetően nincs helye az eretnek kétségnek. Ami nem más, mint a sör. Hiszen az ősi lagymatag árpa és egyéb gabonaleveket felváltó sört kolostori főzdékben alkották meg a szorgos és szomjas szerzetesek. Aztán idővel itták azt szolgák, marxista munkásmozgalmárok és puccsra készülő fasiszták éppúgy, mint polgáriságukra büszke tehetős városiak. A tömegek itala, amely csak az utóbbi évek kézműves sörforradalmában szerettette meg magát a sznobokkal is. A férfias ital, ami azért furcsa, mert amúgy magas az…
-
Paradicsom almája
Eredetileg ez a magyar neve, csak idővel lemaradt az alma. Amennyire hétköznapi, annyira fura ez a bogyó. Kezdve azzal, hogy az sem egyértelmű, mi a fene, gyümölcs vagy zöldség? És mi köze a paradicsomhoz? Ez akkor lenne logikus, ha chili paprikát meg pokol (almájának) neveznénk. De nem. Talán azért, mert kezdetben afrodiziákumnak vélték, és a bűnbocsánatot vásárolt eleink nem a szférák zenéjét várták odaát végső jutalmul a befektetésükért, hanem az angyalokkal való pajzánkodást? Csak egy megjegyzés, az első paradicsomok még sárgák voltak. Alapvetően mérgezőnek tartották jó hosszú ideig, csak Itália szegényei jöttek rá ízletes és egészséges voltára. Pusztán azért, mert nem óntányérokat használtak, mint a gazdagok, amelyből a paradicsom savja…
-
Közéleti csendélet wc-papír gurigákkal
Mi lehet a mondanivalója egy olyan képnek, amelynek statisztái wc-gurigák, főszereplője pedig egy annak felékesített példánya? A közönyös tömeg és a bukott zseni? Pornográf kitárulkozás a közönség kéjére? Vagy némán szomorú búcsú a kiválóságtól? Esetleg gyilkos tömeg a bukott zsarnok körül? Ki mit lát bele, ez olyan, mint egy Rorschach-teszt… Történeteket alkotunk, és ráhúzzuk őket a valóságra.
Ezeket is érdemes megnézni
Csendhalál
Mit adtak nekünk a magyarok?
Csendélet ágyúval, kókuszgolyóval és a sorssal
-
Daráló
Kézi. Vagyis emberi izomrostok összehúzódásai adják az anyagot irreverzibilisen porító szerkezet működési energiáját. Ez még csak nem is retró, hanem annál is avíttabb gép, oly régóta élünk az elektromos delej bűvöletében. A Kádár-korszak pszeudo-modern kávédarálóitól a robotkor okostelefonnal összefogazott kütyükéig, amelyek prédává teszik a valónkat a bevitt matériétól a székletig, és vegyelemző algoritmusok határozzák meg könyörtelen racionalitással az életcéljainkat. Talán mi magunk kerültünk darálóba, amely szélfútta porhalommá őrli az invidivumunkat? Amely darálót nem más hajtja, mint a saját vágyaink, a perpetuum mobile ábrándjával. De semmi nem örök…
