Könyvek,  Kritikák

Niall Ferguson: A tér és a torony

Kedvelem Ferguson könyveit, mert amellett, hogy a klasszikus történetírás jegyében ír, nem kötik a dogmák, és keményen leszámol le a közhelyszerűen, az iskolai tananyagokban és délibábos misztikusok kreálmányaiban egyaránt továbbélő tévhitekkel. Tőle ugyan nem Jared Diamond, vagy éppen most divatossá vált (amúgy abszolút nem érdemtelenül) Yuval Noah Harari szintézisét kapjuk az élet és bölcsészettudományoknak, így is elég széles látókörű, viszont elkerüli a mindentudás csapdáját.

Most is tulajdonképpen a jól ismert történeteket veszi elő, de egy olyan aspektusból, amely újszerűen a hálózatok és a hierarchia kapcsolata, sőt, harca alapján magyarázza őket. Siena, a középkor demokratikus Itáliai városállamának Piazza del Campo tere a hálózatot, és az a fölé magasodó Torre del Mangia a hierarchiát szimbolizálja, és ebből a képből jutunk el a világ legerősebb demokráciájára árnyékot vető Trump-toronyig a mű végére. Ferguson erénye, hogy nem foglal állást, nem egy politikai hitvallást olvasunk, hanem tényszerű és tárgyilagos levezetését a világ történéseinek, az összeesküvés elméleteknek alapot adó illuminátus és szabadkőműves hálózatoktól a Facebookig. Senki se számoljon azonban szaftos és kérdőjeleket felkiáltó jellé varázsoló kinyilatkoztatásokat, a hálózatok nem mindenhatók, bármennyire titkosak is, ahogy a hierarchiák is messze sérülékenyebbek annál, mint amennyire a bennük élő tapasztalják őket a rideg valóságukban. Aki azért rágja át a könyvön, hogy az illuminátusok, vagy éppen az aktuális főgonosz, Soros gonosz szándékaira nyerjen citálható bizonyítékokat, az csalódni fog. A történelem nem így működik.

Viszont, ahogy a hálózatok felépülnek, egymásra hatnak, az mindenképpen rendkívül izgalmas téma. Nem csak történelmi aspektusból, hanem egyáltalán a rendszerek, akár csak egy közepes cég működését tekintve is, már csak azért is végigolvasnunk. Ebben a történelemírásban matematikai modellek erősítik a megállapítások egzaktságát. Pont ez a tárgyilagosság kerül veszélybe rendre a közösségi történelemfelfogásunkban, ahol messze nem az igazság kibontása a cél, ahogy egy tudományhoz illik, hanem a történetek kreálása a jellem fejlesztésére – az adott politika irányvonalának megfelelően. Pedig a múlt igazságának megértése a feltétele a jövő jól meghozott döntéseinek.

Egyetlen hiányossága a könyvnek számomra a pszichológiai, evolúciós, viselkedésbiológiai megközelítése az emberi hálózatok kiépülésének, miként szolgálja az egyes egyedek biológiai sikerét a társadalmi hálózatokban elfoglalt helye, miként módosul az emberi psziché a hierarchia különböző lépcsőfokain. De erre lehet más fog majd választ adni, nem egy történész.

Értékelés: 4

Hogy tetszett?

Kattints a megfelelő csillagra!

Átlagérték / 5. Értékelések száma:

Eddig nem érkezett rá szavazat! Legyél Te az első!

Oszd meg, ha tetszett!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..