-
Evezősök
Már nincsenek meg az evezők… csak a nekifeszülő munkások, együttes erejükkel lendítve mozgásba a hajót, amely ki tudja, mit szállít. Talán óriás legókockákat piramisépítéshez, talán áldozati állatokat, esetleg a megboldogult fáraó lelkét és ingóságait a túlvilágra. Józan ésszel egyik se ér annyit, hogy az egyszeri ember rokkanttá görcsölje magát érte, de a magasztos célt kijelölő értelmet sosem érdekli a kicsinyes nyűgösködés. Cserébe öröklétbe kövült szobrocskákban végzik a munkás lelkek, az egyiptomi faragók szorgalmának hála, sosem véget nem érő hajtással szolgálhatják az aszott múmiává szűkült fáraót. Lehet pont azt, aki ott fekszik a szomszéd vitrinben… Oszd meg, ha tetszett!
-
Az én múmiám!
A múzeumokról sokan gondolják azt, hogy csak pár nem evilági megszállottat és ennél némileg nagyobb számú sznobot érdekelnek, maximum arra jók, hogy iskolai csoportok is kipipálhassák a kultúrát a pláza meglátogatása előtt az iskolai kirándulások során. Pedig nem, a lányaimon éppúgy látom, ahogy izgatottan nézegetik a kiállított tárgyakat, érintenek meg mindent, amit csak lehet, és persze kérdeznek rendületlenül, mint ahogy a fotón látható kislány is elvarázsolva nézi az egyiptomi múlt gyerekszemmel nézve talán legizgalmasabb tárgyát, egy valódi múmiát. Persze, ehhez kell egy olyan csodavilág, mint amilyen a Louvre birodalma, amelynek teljes felfedezéséhez évek kellenének. És egy olyan közeg, amelyben a kultúra nem a nyűg a mindennapok szappanoperájában élve, ahol, ami…
