-
Sziklarengeteg
Ahogy a víz színe alatt, úgy a felhőkhöz közelítve is azt érzem, mintha más dimenzióba kerülnék. Idegen táj, egyszerre fenyegető és izgalmas, szemben a síkvidék unalmával és a dombok romantikus lankáival. A hőingás darabolta gigászi sziklatömbök, a ragadozó Földanya éles fogaiként égbe törő hegycsúcsok, a ritkuló levegő és szédítő magasság… Nem csoda, hogy az istenek felvilági lakhelyét hajdan a magasba képzelték. Őket már nem találjuk ott, rég elérte őket a Ragnarök, csak nem egy bazi nagy farkas, hanem síruhába öltözött emberek hódították el a birodalmukat sífelvonószerű harci járgányaikon. Oszd meg, ha tetszett!
-
Innsbruck felett az ég…
Dombvidékhez szocializálódva, az alföldi síkon élve nem vagyok a magashegyekhez szokva. Talán éppen ezért töltött el izgalommal, mikor életem magasságrekordját beállítottam az Innsbruck fölé magasodó Hafelekar ormát elérve, és lenéztem 2334 méterről a völgyben elterülő városra. Odafentről tényleg minden szédítően más, nem véletlen, hogy a magasabb rangú isteneket nem a bányákba és az alföldek mocsaraiba helyezték régiek, mármint azok, akiknek látóhatárán ott terpesztett egy valamirevaló hegy. Talán ebből fakad, hogy szeretünk magasabb pontokba szakrális jeleket is telepíteni, legyen az áhítatosságot jelképező kereszt vagy a csendes filozofikus meditálást segítő pad. Kinek mi tetszik jobban… nyilván nem véletlen, én melyiket tettem ki főképnek. A szellemi feltöltődés mellett azonban mindenképpen javallom a felvonó…
