Ásotthalom. Kétezer-huszonhárom. Ősz. A homokhát útjait járó rendőrök, csehek, osztrákok, magyarok. Biccentés és fürkész pillantások. Végletekig kisemmizett roncsautók és kisemmizett vándorok maradványai szerte az utak mentén, az idegenhonos fenyőerdő hullott tűlevelei között. Elvetett okmányok az úton, mint pár adatba sűrített tanúsítványok egy-egy emberi sorsról. Egy párját vesztett gyerekszandál az erdő közepén. Mindezek a kilátástalan lét honkereső üldözötteinek, a krízis haszonélvezőinek, az idegenektől rettegő és rettegésben tartott honosak ütközőzónájának, Európa határának díszletei. Egy olyan idea vadkeleti határa, amelyben inkább hisznek az abba bekerülni akarók, mint akik benne vannak. Védelmet hazudunk, de még nem épült olyan limes, amely ellenállt volna a jólét ozmózisnyomásának. A jólétünknek mi az ára? A választ odaát kell…