A múlt több évszázadnyi terhétől kopott kőfalak, és a jelen optimizmusát színekben pompázva hirdető virágok, a komor halhatatlanság és életvidám mulandóság, amelyek minden ellentétük dacára mégis egységet alkotnak. Vajon ez a pillanatképben megőrzött paradoxon feloldja a belénk rögzült duális gondolkozás korlátait? Hiszen a kompozíció egységet sugall, a látszólagos ellentéteket csak mi erősítjük az elménkben és történeteinkben. Jó és rossz, fehér és fekete, múlt és jövő, szeretet és gyűlölet – vajon valóban elkülönülnek, nem ugyanabból fakadnak, mint a romokon nyíló virágok? Ja, a fotók Franciaországban készültek, Turenne várkastélyánál és Terrasson óhídjánál.