-
Én, Narám-Szín, a győztes
Az általam teremtett holtak hegyén kapaszkodom felfelé, a négy égtáj meghódítójaként. Nincs, ki ellenálljon hatalmammal, ti heten, a régi istenek sem. Akkád vagyok, ember vagyok és egyenrangú lettem veletek. Lullubi meghódolt, a halál poharából kortyolnak a harcosaik, áldozatai a háború rítusának. Szent koronaként viselem szarvas sisakom, kezemben a messzire hordó íjam és a városokra halált osztó nyilam. Készen állok az ostromra, hogy elfoglaljam az égi birodalmatokat, hogy elnyerjem tőletek a halhatatlanságot, amit bitoroltok az emberek elől. Szargon vérvonalát fogják félni és isteníteni az emberek az idők végezetéig! A történelem első birodalma, a Sarrukín (Szargon) által alapított akkád birodalom a legendák szerint Narám-Szín (ur. i. e. 2254-18) nagyravágyásának esett áldozatul, az…
Ezeket is érdemes megnézni
Fekete ifjú
Én, jelentem, dolgoztam!
Medvék napjára napfényes strandos medveöröm
-
Steven Pressfield: A háború hullámai
Csapnivaló borítóval, párszáz forintért a celebszakácskönyvek és a világot gúzsba kötő összeesküvésekről leplet lerántó könyvecskék sorfala mögött – ki tételezné fel, hogy egy rohadt jó regény is alászállhat a ponyvasors poklába! Mert Pressfield művei nagyon jó történelmi regények. Ha röviden akarnám jellemezni A háború hullámait: hullabűzös naturalizmussal és történelmi hűséggel ábrázolt, minden pátoszától megszabadított háború és a görög demokrácia halála alulnézetből. Illetve mindennek középpontjában egy személy áll, a történelem egyik legcsodálatosabb lókötője, Alkibiadész, akit Athén egyaránt szeretett és félt, és akinek végzete egybefonódott a város sorsával, mind dicsőségben, mind megalázó végzetében. A regény főhőse azonban Polemidész, a zsoldos, akinek csak a háború mocska jut, még az sem érdekli, hogy túlél-e,…
Ezeket is érdemes megnézni
Lawrence Norfolk: John Saturnall lakomája
Niall Ferguson: A tér és a torony
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
-
Lawrence Norfolk: A pápa rinocérosza
Nem könnyű olvasni ezt a könyvet, az őrjítően részletgazdag, felesleges ismeretekkel túltelített, a perspektívát hirtelen váltogató, a történetmesélést kegyetlenül lemészárló szövegezés igazi kihívást jelent. De aki felülemelkedik azon, hogy a legegyszerűbb történések is párezer éve kezdődnek a könyvben, annak a pápa rinocérosza egy igazi reneszánsz, sznobizzasztó punk regény, számtalan fricskával és poénnal. Valós elemekből összeállított történelmi alternatíva. Az intrikusan könnyed hedonizmusból rövidesen a szigorú reformációba menekülő Európa, kisebb részben a kizsákmányolással megalkuvó Afrika színterein bolyong a két kényszerkalandor főszereplő, az örök lúzer Salvestro és a gyengeelméjű óriás, Bernardo. Ők az életüket mentik, de nem tudják elkerülni a sorsuk, hogy folyton valaki bosszújának eszközeivé váljanak. Mert a bűn határozza meg a…
Ezeket is érdemes megnézni
Jon Ronson: A pszichopatateszt
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Lawrence Norfolk: John Saturnall lakomája
-
Niall Ferguson: A tér és a torony
Kedvelem Ferguson könyveit, mert amellett, hogy a klasszikus történetírás jegyében ír, nem kötik a dogmák, és keményen leszámol le a közhelyszerűen, az iskolai tananyagokban és délibábos misztikusok kreálmányaiban egyaránt továbbélő tévhitekkel. Tőle ugyan nem Jared Diamond, vagy éppen most divatossá vált (amúgy abszolút nem érdemtelenül) Yuval Noah Harari szintézisét kapjuk az élet és bölcsészettudományoknak, így is elég széles látókörű, viszont elkerüli a mindentudás csapdáját. Most is tulajdonképpen a jól ismert történeteket veszi elő, de egy olyan aspektusból, amely újszerűen a hálózatok és a hierarchia kapcsolata, sőt, harca alapján magyarázza őket. Siena, a középkor demokratikus Itáliai városállamának Piazza del Campo tere a hálózatot, és az a fölé magasodó Torre del Mangia…
Ezeket is érdemes megnézni
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Lawrence Norfolk: A pápa rinocérosza
Steven Pressfield: A háború hullámai
-
Lawrence Norfolk: John Saturnall lakomája
Norfolkot a Lempriere-lexikon és A pápa rinocéroszának elkövetése után egyfajta angol Umberto Eco replikaként ünnepelték. Pedig pusztán annyi a hasonlóság, hogy mindketten aprólékosan felépített, hatalmas tudástérben bonyolították a regényeik cselekményét, átszőve a történetek szálait számtalan kultúrtörténeti, mitológiai és történelmi utalással. Valahogy a 80-as és 90-es években nagyon vevő volt a jónép erre, bár akkoriban voltak más furcsaságok is, például a tévékben beköltözős, szigetlakós, illetve tehetségkutatóknak álcázott valóságshow-k helyett még műveltségi vetélkedők hasítottak. De később csak helyre állt a világ rendje, Dan Brown korszak filmszerűvé leegyszerűsített áltörténelmi krimijei ontották a profán összeesküvés elméleteket, majd a könyveket és hagyományos sajtót felváltó közösségi média kezdte el a Foucault-inga tanulságát a való életben prezentálva…
Ezeket is érdemes megnézni
Jon Ronson: A pszichopatateszt
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
