Csendéletek
-
Diogenész biciklije
Rozsdásan, lámpásan, dinamóval, csengővel és némi cinizmussal. A kutyaéletű filozófus persze még nem használhatta ezt a járgányt, de talán nem vetette volna el magától, mint a felesleges poharat. Embert ezzel is kereshetne, kábé hasonló sikerrel, mint akkor, Athénben tette a Nap fényében izzó utcákon.
-
Csendélet ágyúval, kókuszgolyóval és a sorssal
Kevés dolog vonzza úgy a közhelyeket, mint a sors. Ami igazából érthető, mert mégiscsak izgatja az ember fantáziáját az, ami az életünk pályájáról szól. Alakítás, megérdemlés, szembeszegülés, elrendeltetettség, belenyugvás, kovácsolás, rontás és áldás – talán ezek a leggyakoribb bölcsességeknek tekintett kinyilatkoztatások, amelyekkel áltatjuk magunkat. Akárhogy is fogjuk fel azonban, a sorsvonalat végül is csak elnyisszantják a Moirák, amit nem könnyű elfogadni az egyszeri halandónak, úgyhogy külön ágazat teremtődött a happy end biztosítására: a megváltás-ipar. De ebbe már nem mennék most bele, inkább javaslom a sorsunk édesítését kókuszgolyó munícióval!
-
Mit adtak nekünk a magyarok?
A fenti kérdésre bő lére eresztve is lehet válaszolni, a hidrogénbombától a Dobos-tortáig sok mindent említhetnénk aszerint, ki mit vágy hozzávágni a felebarátjához. Viszont van egy tárgy, ami tényleg igazi világhódító, kultikus termék, amely egyaránt része a magyar és a világ kultúrájának: a Rubik-kocka. Mi is ez? Egyszeri prezentációs eszközből a szocialista innováció csúcsterméke, a nemzeti érzelműeknek a magyar leleményesség tárgyiasult megnyilvánulása, másoknak a sokszínűség ikonja, ma már azonban csak egy retro játék a digitális kor előtti elképzelhetetlen világból, amire jól rá lehet csodálkozni. Egy milliót adtak el belőle csak itthon, a magyarság 10%-a elvileg ezt tekergette, majd döntő többsége szétszedte és úgy rakta össze, tette be a vitrinbe, jól…
-
Minikintorna
Nem vagyok jártas az amúgy erőteljes magyar giccs piacban, a fallikus nyalókák és a bakkecskeszagú csodaszappanok alvilága sosem tudott magával ragadni. Így nem tudom, ez a miniatűr verkli betört-e a hazai vásárok kínálatába, magam csak a horvát tengerparti szuvenírboltokban találkoztam vele az Indiai-óceánból származó héjas herkentyűk társaságában. Amúgy jópofa szerszám, a dallamokat simán adja és jól el is lehet vele szórakozni, szemben mondjuk egy üveggömbe zárt szirénnel, amit hiába rázunk, nem esik le a halvégű lány bikinije, legfeljebb csak az odaragasztott kagylók szabadulnak el. Esztelen tekeréssel azért el lehet cseszni verklit, mert sajnos vannak benne műanyag alkatrészek is. Talán ezért is nincs metálos változat, amit kicsit azért sajnálok, hisz mennyire…
-
Töredék a halálról
A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon, fiatalságom elillant, feketéllnek fogaim már, oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még. Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet, ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő, s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre… Anakreon (i.e. 570–500 k.) Kép: Claude Henri d’Harcourt gróf síremléke a Notre-Dame-székesegyházban
-
Idill
„A nyári napsütésben termett pókhálóba zárt zsiráfok békésen ropogtatják a szénát a magyar Alföld mélyén.” Most írhatnék erről a képről többet is, de úgy vélem, ez a mondat mindent kifejez az újmagyar pásztoréletről.
-
Pohárnyi szirom
Szirmok. Színesek, illatozók, örökkévalóvá mumifikálódottak. Az élet emlékével töltik meg a borospoharat. Arra emlékeztet, ami szép volt ama rövid világszakaszban, mikor a gének tervezte sejtgépeket átjárta az elektromosság, mikor éreztünk és éreztettünk, mikor átjárta a szerveket a másolatok terjesztésének vágya. Hamis ez a szépség, az életnek nevezett száz százalékosan letális betegség dögszaga helyett finom illatok töltik ki az emlékezés poharát. De mégis így a jobb. Túl a mechanikán.
-
Sonkaság
Vannak ételek, melyeknek halála az ünnepi étekké magasztalás. Magyar ember halat karácsonykor eszik, egy estére leküzdve undorát, csak mert a szokás, az szokás, húsvétkor pedig az elmaradt böjt miatt bűntudatát sonka formájában való hústúladagolással kezeli. A hal amúgy még érthető lenne húsvétkor is eme ünnepek tematikáját tekintve, a disznósonka kevésbé. Nem tudni kinek jutott eszébe pont az az étel, amit Jézus tuti biztos nem evett, még utolsó vacsoráján sem. Jó, egyből jön a válasz, hogy ennek gyakorlati oka van, egyszerűen a téli disznóvágás eme füstölőn edzett terméke a legalkalmasabb a tavasz köszöntésére. Ami nem magyarázza meg persze, hogy máshol meg akkor miért zsenge bárányokat áldoznak fel az ünnepi asztalon. Én…
-
Újratöltve
Bár nagyon magyarnak gondoljuk, igazi multikulti étek, sőt, hazánkban is ahány táj, annyi töltött káposzta, vagy inkább káposztás hús ismert. Eleve nem mindenki töltögeti a gombócokat káposzta vagy szőlő levelébe, ahogy én sem, valakinél paprikahiányosan halovány, más füstölt cuccokkal terheli. Valahol úgy eszik, mint a szendvicset, máshol bő lével, káposztával gazdagon merítik a mélytányérból, máshol nem savanyított káposztával főzik, megint máshol át sem mossák azt, annyira kedvelik annak vad ízét. Érdekes módon, amennyire kedvelt a házikosztok között, annyira nem fut a vendéglőkben, talán a lecsóhoz, paprikáskrumplihoz hasonlóan nem kellőképpen előkelő. Vagy csak túlságosan kötődik az egyedi ízléshez, mert „csak úgy jó, ahogy a mama készítette”? Pedig érdemes megpróbálni a többi…
-
Boldog szaturnáliát!
Jó, biztos furán nézne az, akit így köszöntenénk a téli napfordulót ünnepelve, vagyis karácsonykor. Pedig a lakomával, az ajándékozással és az örökzöldek túlzott használatával éppen erre hasonlít legjobban a jelenkori kultúránk fő ünnepe, semmint a korai keresztény egyház által jó politikai érzékel kisajátított változatára, amivel kicselezte akkori legfőbb riválisát, a Mithrasz-kultuszt. A házimunka, a fogyasztás és fagyasztás ünnepe lett, mondhatnánk némi malíciával, eldurrogtatva olyan közhelyeket is, mint a „régen nem az ajándékozásról” szólt, meg elkereskedelmiesedett az egész. Ami igaz, de hát ilyenkor abba is gondoljunk bele, hogy a kapitalista világrendszerünkben eme felturbósított fogyasztás biztosítja emberek százezreinek a megélhetését. Szóval, félre az ideológiákkal, alapvetően mégiscsak egy meghitt, szép ünnep a legundokabb…
