• Csendéletek,  Fotók, videók

    Áfonyás-étcsokis torta

    A két ütős anyag, a csokoládé és az áfonya már önmagában is képes megadni egy sütemény karakterét, de felvetődött bennem, hogy vajon milyen lehet őket összehozni? Persze, nem úgy, hogy pár bogyót rárakok díszítésnek a csokoládéréteg felszínre, mert a kék olyan szép és divatos, hanem a matériát egybedolgozva. Az áfonya az egyik legsüteményesebb gyümölcs, jellegzetes íze nem olyan édes, mint például az eperé, amely édeshez jól passzol a tejjel és cukorral „finomított” csokoládé. Áfonyához azonban más illik, a kesernyés étcsokival jóval izgalmasabb eredmény várható, legalábbis én az vártam. A krémalapba tejszín mellett skyr került, amely az utóbbi idők pozitív meglepetése nálam, ha a tejtermék kínálatot nézzük. Ez a se nem…

  • Csendéletek,  Fotók, videók

    Torta palacsintából

    A világ egyik legegyszerűbb tortája, hiszen nem kell hozzá macerás piskótatésztát alkotni, és palacsintát nehéz elszúrni. Bár a konyhaliberalizmus szellemében mindenki azzal tölt, amivel akar, én maradok a tradicionális jobboldali értékeknél: a nemzeti jelleget a házi baracklekvár domborítja ki, amelyet megszórok népi dióval, rétegről rétegre haladva. Jó, a tetejére mehet internacionalista csokoládémáz is, ennyi talán még nem érinti a sütemény teremtett identitását, csak semmi puncs! A végeredmény meg abszolút magyarkonform, kalóriában méltó párja a csülökpörköltnek, így jótékony hatással van honfiúi és honleányi bensőnket burkoló hájrétegünk gyarapodására, csak arra vigyázzunk, hogy nehogy valami kósza woke propagandának felülve ezt mindenféle jógával és szaladgálással elégessük! Gyarapodj magyar derék!

  • Csendéletek,  Fotók, videók

    Csendélet ágyúval, kókuszgolyóval és a sorssal

    Kevés dolog vonzza úgy a közhelyeket, mint a sors. Ami igazából érthető, mert mégiscsak izgatja az ember fantáziáját az, ami az életünk pályájáról szól. Alakítás, megérdemlés, szembeszegülés, elrendeltetettség, belenyugvás, kovácsolás, rontás és áldás – talán ezek a leggyakoribb bölcsességeknek tekintett kinyilatkoztatások, amelyekkel áltatjuk magunkat. Akárhogy is fogjuk fel azonban, a sorsvonalat végül is csak elnyisszantják a Moirák, amit nem könnyű elfogadni az egyszeri halandónak, úgyhogy külön ágazat teremtődött a happy end biztosítására: a megváltás-ipar. De ebbe már nem mennék most bele, inkább javaslom a sorsunk édesítését kókuszgolyó munícióval!

  • Csendéletek,  Fotók, videók

    Kalácsság

    Kerestem az angol nevét a kalácsnak, hogy megírjam a képfájl címkézését, de nem találtam. Cake. Ennyi. Édes kalács? Biztos sweet cake, nem mintha általában a sütik nem lennének édesek. Scone? Rákerestem erre is, hát ez megint más, erre meg magyar szó nincs, de akkora veszteséget nem érzek, ránézésre semmi extraság a süti. Aztán a francia brioche megmentett, mint ami lényegében megfelel a mi kalácsunknak, és hozza bizonyítékát, hogy a kontinentális Európa az édességek világában is egységesen odavág a brexit keserű tanulságait nyögő brit régvolt birodalomnak. Sőt, mi még büszkébbek lehetünk, nálunk még a kalács is ezerféle, tájegységek és ünnepek szerint lehet válogatni közöttük. El kell ismernie a világnak, hogy édesség…

  • Csendéletek,  Fotók, videók

    Pseudo-tiramisu Sacrum Calorie torta

    A legutolsó tortámat ősi apokrif recept szerint készítettem, amely a III. század elején vértanúhalált halt Szent Kalória látomása alapján hagyományozódott az utókorra. A szentünkről annyit érdemes tudni, hogy szegényt a gaz és pogány rómaiak Colosseumban halálra hizlalták a vérszomjas csőcselék szeme láttára. Gyülekezete azonban tovább vitte jámbor hölgy hírnevét és receptjeit, amelyek alapján készített sütikkel megörvendeztette a Tiberis partján kocogó római polgárokat, mígnem egy rosszul időzített szalmonella és számos végigfosott tóga felkeltette a gyanút az ókeresztény klub iránt. De lássuk a receptet! A tészta hagyományos, liszt (sütőporral), cukor, tojás (1 tojásra 40-40 gramm liszt és cukor), a tojásfehérjét természetesen külön felhabosítva, végül finoman összekeverve a lisztes-tojássárgás-tejes mixtúrával, majd egy kis…