November, ótemető, kidőlt-bedőlt sírkövek. Vajon élnek-e még az emlékezők, akik életben tartják a holtakat? Névtelenné kopott sírkövek között terjeng a tudattalan köd, mint egy falánk amőba magába nyelve mindent, a temető rendjét vigyázó csontváz fákat is. Már a kósza vaddisznók és a siralom virágaira éhes őzek sem zavarják ezt, az avar megbolygatatlanul borítja a sírok között ösvényeket. Emlékezet nélkül eljő a valódi vég, a nyomtalan megsemmisülés… Oszd meg, ha tetszett!