Állatok,  Fotók

Ki a főnök?

Ázsiai elefánt (Elephas maximus)

Értelem és érzelem – már az ókorban is tudták, hogy az elefánt kitűnik a többi állat közül. Amit hajdan a rómaiak leírtak a cirkuszok véres porondján történtekről, hogy ezek az állatok én- és haláltudattal is rendelkeznek, azt később az újkor tudománya is igazolta. Sőt, ma már hajlamosak vagyunk nemes lelkű óriásként tekinteni rájuk, amivel persze éppúgy elrugaszkodunk a valóságtól, mintha csak több tonnás hústömegként látnánk őket. Többek között, ahogy az ember sem tudja legyűrni az ősi ösztönét a dominanciaviszonyok rendezésére bármely szociális szituációban, úgy az elefántok is szükségszerűen egyből beállítjuk a rangsort, amint találkoznak. Többnyire erőből. Ha közel egyelőek az erőviszonyok, a tárgyalások hosszabb ideig tartanak, ami erősen megviselheti a részt vevő feleket. Mindez nem történt meg Félix, a fiatal bika érkezésével a Szegedi Vadasparkba, hiszen Shah Rukh, a vezér hamar elmagyarázta neki a tényállást, és köszönhetően a méret- és erőbeli aszimmetriának, meg is győzte az ifjút.

Hogy tetszett?

Kattints a megfelelő csillagra!

Átlagérték / 5. Értékelések száma:

Eddig nem érkezett rá szavazat! Legyél Te az első!

Oszd meg, ha tetszett!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..