-
A nyerges tapír
Ázsiai tapír (Tapirus indicus) A tapírok igazi őskövületek, nem sokat változtak azóta, amióta több mint 20 millió éve megjelentek. Csekély értelmű, de vastag bőrrel védett páratlanujjúak, mókás rövid ormánnyal. Többnyire Dél-Amerikához kötjük őket, de őshazájuk Eurázsia, onnan kerültek előbb Észak-Amerikába, majd tovább a csatlakozó déli Amerikába. Alakra ugyanolyanok, viszont az ázsiai sokkal divatosabb, vagyis pandásabb a mintát tekintve. Viszont a többnyire jámbor amerikai tapírhoz képest meglepően harcias természetűek, de ez nem csoda a fejvadászok földjén. Oszd meg, ha tetszett!
-
Élő holt ág
A megrendszabályozott Tisza úgy néz ki, mintha egy kígyóra ráesett volna a fűnyíró, majd egy ügyes természetplasztikai sebész egyenesbe ragasztotta volna össze, a kígyózó íveket kihagyva a műtétből. Az egyik ilyen ív nagyon népszerű lett az alvidéken, a Mártélyi-holtág igazi ökoturista centrum, míg a másik ív, a Körtvélyesi-holtág kevésbé felkapott. Igazi vadon, ami fogadja azt, aki letér a töltésről, hogy a belső ív mentén is felfedezze az ártéri erdőt. A holtágnak azért vannak könnyen elérhető pontjai is, ahol valóságos horgászkikötő alakult ki, az elmaradhatatlan rozsdásodó csónaktemetővel, amely szerencsére nem tudja teljesen ellensúlyozni a természet májusi elevenségét. Oszd meg, ha tetszett!
-
Bronzsárkányhal
Arapaima (Arapaima gigas) Úgy néz ki, mintha egy bronzkorban kovácsolt sárkány lenne. És hatalmas, majdnem 3 méteres és 2 mázsás is lehet, az egyik legnagyobb édesvízi szörny. Ő az arapaima vagy pirarucu, mert egy rendes amazonászi halnak csak indián legyen az összes neve, beleértve a tudományost is! Enyhe elégtétel azért, mert egy kontinens teljes őshonos lakosságát egy gigászi tévedés alapján neveztünk el. Az arapaima igazi túlélőgép, mindet zabál, ami a hatalmas szájába belefér, az úszóhólyagjával is képes lélegezni, mint valami kezdetleges tüdővel. A 23 millió éves őse pont úgy nézett ki, mint a mostani amerikai leszármazottja, így a legősibb édesvízi halak közé tartozik. Az emberek szeretik őket. A húsát megenni,…
-
Árvalány haja a pusztán
Bármennyire is adja magát egy dombhoz és hegyekhez szociálizálódott embernek, hogy az Alföld sík vidékét élcelődve lesivárpusztázza, valljuk be, ez végtelenül igazságtalan ítélet lenne. A puszta sík ugyan, de messze nem üres, és megvan a maga szépsége. Nem kifejezetten a turistamágnes csárdáscsikós látványosságokra gondolok, hanem az ennél természetesebb csodákra. Mint az árvalány virágzata, amely tündérhajként borítja a fűrengeteget. Ha pedig a lemenő Nap fénye is megvilágítja, igazán mesebeli fotókat lehet készíteni. De azért csak hozzáteszem, milyen jól mutatna a háttérben egy hegy! Oszd meg, ha tetszett!
-
Borgiák ékszere
Rettenetes nyílméregbéka (Phyllobates terribilis) Természetesen a Borgiáknak csak annyi közük van a címben szereplő csodaszép békákhoz, hogy rendkívüli volt a családi vonzódásuk az életpályamódosító kemikáliákhoz, és ha ismerték volna ezeket a rettenetes kolumbiai drágaköveket, nem maradtak volna riválisaik. Mert mi rettenetesebb lehetne egy olyan biológiai méreggyárnál, mint amelynek a magyar és tudományos nevében is ott szerepel a rettenetes szó? Ezek a nyílméregbékák a világ legmérgezőbb állatai közé tartoznak. A bőrmirigyeik az úgynevezett batrachotoxint termelik, amelynek 1 milligrammja akár 20 bíboros kiiktatását is eredményezheti, vagy akár két elefántét. Bár az utóbbi példát nem igazán értem, ki akarna békát nyeletni egy elefánttal? Pláne kettővel? Amúgy ezek az aranyos békák csak vadon ilyen…
-
Gémes, a kút
Ha puszta, akkor gémeskút. Ha gémeskút, akkor romantika. Nem ok nélkül, valóban megkapó látvány ez a fűtengerben ágaskodó kétkarú emelő gép. Bár hihetnénk, valójában nem ősmagyar szerkezet, csak a török hódoltság idején terjedt el Magyarországon. Viszont tényleg ősi egy gép, az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is ismerték. Részei: a tartóoszlop az ágas, rajta bólogat a gém, amelyről lóg a vödörtartó rúd, az ostor. Ahogy füstjelekkel az indiánok, állítólag úgy üzentek vele a puszta népei, a napszámosoktól a betyárokig. Ma már inkább csak a turistákat és a kósza fotósokat hívogatják vele, például Bugacon, ahol a képet készítettem. Oszd meg, ha tetszett!
-
Magyar, szürke, marha
Szilaj, hatalmas, már fellépésében is idézi a puszta vadságát: ez a mi hungarikum kérődzőnk, a szürke szarvasmarha. Régen ősmagyarnak tartották, de valószínűleg inkább a kunok hozták magukkal a tatárjárás után, hogy az addig elterjedt, jóval kisebb marhafajtát felváltsa. Az igazi vadtulok fellépésű húsmarha már a középkorban a meghatározó exportcikkünkké vált, lábon hajtották a külhoni vásárokba. Aztán nem állta a versenyt a „modernebb” marhákkal, majdnem ki is pusztult. De mit ér a puszta a szürke marha nélkül? Életben kellett maradnia, ahogy a puszta romantikájának is. Oszd meg, ha tetszett!
-
Bioport felfedező: Homokhátsági világvégék, a tatárdúlástól az elsivatagosodásig
Biciklivel Szanktól Bugacig Kihívás volt. Annyira, hogy ezt – kissé megfáradva félúton – többször is elmondtam a videóban. Fárasztó dolog megmászni biciklivel a Bakonyt, de nem kevésbé az a Homokhátság mély homokján tekerni. De nem ez volt a legmegdöbbentőbb a túrában, hanem az élmény, vagy inkább sokkhatás, ami ért. Több évszázadnyi pusztulás nyomai, a történelem sorscsapásaitól a jelen elsivatagosodásáig. De a puszta szépsége, és az, hogy még egy pusztító tűzvész után is éled az élet, talán ad valami reményt… Oszd meg, ha tetszett!
-
Lucullus rulez: szarvas steak a tányéron
Hétvégi ebéd? Disznó, csirke, ha ünnep van hal vagy marha – kábé ennyi, amiből az egyszeri állampolgár válogathat. Kivéve, ha szerencséje van, és sikerül megcsípni valami extrát az aznap lejáró szavatosságú cuccok között a nagyáruházak szégyenpolcán. Szóval így esett, hogy sztékezhettem. A húst megdolgoztam egy joghurtos, rozmaringos, borsos, ecetes páccal, előbb serpenyőn pirítottam, majd bedugtam a sütőbe. Igazság szerint a gombás-zöldséges ragut hozzá vadgombából kellett volna készítenem, ha stílusos akartam volna lenni, de az évszak nem kedvezett, így maradt a csiperke. No meg a vajas krumpli, hogy mégiscsak maradjon valami pórias is a tálalásban. Ennyit a luxusról… Oszd meg, ha tetszett!
-
A csíkok csíkokat szülnek…
Alföldi zebra (Equus quagga) Arra, hogy mennyire számít a jó dizájn, az egyik legjobb példa a zebra. Mert kit érdekelne ez a vadló, ha olyan unalmasan egyszínű lenne, mint egy onager, aminek még a nevét se ismeri senki. Ez a fekete-fehér csíkozottság viszont mindenkit lenyűgöz, ez egyszeri plebejust éppúgy, mint a haszontalan celebritásokat vagy egy még haszontalanabb gazdagembereket, akiknek csak szándékuk van a felvágásra, a fantáziájuk viszont szegényes. Mert akkor például onagert sztárolnának. Erről a népszerűségről nyilván nem a zebrák tehetnek, ők csak élnek, legelnek, születnek, halnak, és becsíkozzák a látóterünket, mint ez a négynapos csikó és a felmenője. Oszd meg, ha tetszett!
