Alcest: Spiritual Instinct

Ki hitte volna hajdan, hogy a mesemetálból, pontosabban a festett arcú erdei gonosz manókat játszó, vagy éppen méretes pallosokat lóbáló, esetenként fatemplomokkal begyújtó black metálosok károgó műfajából ilyen változatos irányzatok fognak születni. Persze, nem akarom leszólni a trve black-metált, jó az, bármennyire önismétlővé lett, de a hajtásai már több izgalommal szolgálnak, a magyar Thy Catafalque-tól a lengyel Mgla-n keresztül a francia Alcestig. Meg is kapták a címkéjüket, az avant garde metáltól a post-black metálig, ami nagyon helyes, ahogy egy könyvtáros barátom is említette, fontos tudni, minek hol a helye a katalógusban. Amúgy meg nem a postások a Földre kihelyezett alienek, hanem a könyvtárosok, de csak egy megjegyzés, kihasználva a helyet és alkalmat.

Szóval visszatérve az Alcestre, a 2000-ben alapult kétszemélyes francia együttes miatt kreálták a post-black metál műfaji meghatározást. A fő jellemzője a kemény metál hangzás mellett kialakított atmoszférikus hangulat, amelyből az idők során egy elszállós, dallamos, lebegős zene varázsolódott. Volt, amikor túlságosan is lágy lett, nem is volt kedvező fogadtatása, de a Shelter után a franciák visszatértek az egyensúlyhoz, a Spiritual Instinct is ennek jegyében hordozza a metál nyersességét, amellett, hogy megmaradt az éteri hangzásvilág. Mindezek ötvözete, a végeredmény egy kábé 40 perces transzcendentális, mitikus utazás, amelyet most szinte végtelenítve hallgatok, annyira elvarázsol az album változatos témáin végighullámzó fő motívum.