Héjastul, hímnőstül

Guyanai krokodilteju (Dracaena guianensis)

Mondhatnánk, hogy magyar ember csigát nem eszik, mint azok a fránya francúzok és taljánok, pedig aztán de, a középkorban még igencsak ínyencségnek számított a Kárpátok medencéjében. Vajban pirítva éppúgy, mint héjába visszatöltve kisütvén, hogy végül eltűnjenek a sűrű bajusszal övezett, öblös vitéz szájakban. A katolikus egyház is elől járt a puhatestűek népszerűsítésében, hiszen böjti éteknek nyilvánította a csigát, lenullázva az élvezetéért járó bűnhődést, amely alapján most már tényleg felmerül a kérdés, hogy miért nem csigákat akasztunk le a karácsonyfáról szaloncukor helyett. A nemzeti identitásunk kialakulásának kulináris vonatkozásait mindenesetre hiányos ismereteim miatt hanyagoljuk, inkább térjünk vissza arra a lényre, amely az egyik legnagyobb csiga-fan: a krokodilteju. A satu erejével záródó állkapcsai módszeresen zúzzák fel a csiga védelmét, majd egy igazi ínyenc kéjével teszi magáévá a keményhéjú puhatestűt. Azt nem mondom, hogy kedvet kaptam én is rá a fotózás közben, de mindenesetre jóleső volt nézni, hogy egy táplálékspecialista mennyire tud örülni a speciális táplálékának.