Psziché Ámor nélkül

Hajlamosak vagyunk mindenben jelet látni, a jövő vektorait, a felsőbb akarat útmutató megnyilvánulásait. A szépség jóságot feltételez, ahogy a rútság az ártó akaratot, mintha bármi köze lenne az esztétikának a funkcióhoz. De mi más lehetne a pillangó, a görög Psyche, mint az undormány és az élet mocskában csúszómászó hernyó szőrös bőrében élő, majd bábkoporsóból feltámadó, minket gyönyörködtető szabad lélek? Amelyet az Erosz keltette vágy ejt rabul, hogy világra hozza a gyönyört. Ez persze már a görögökre jellemző erőltetett filozófiai tanmese. Nyilván nem miattunk és a tanulságot erőltető meséink miatt ilyen szép színesek a pillangók, de vajon mi értelme? Egyrészről a szárnyak mintázata és élénk színe képes beszaratni a potenciális ragadozókat. Gondoljunk csak bele, milyen gutaütést eredményező reakciót váltana ki Németh Szilárdból, mikor kedvenc pörköltje a tányérján hirtelen szétnyílna és a szivárvány minden színében pompázna! Emellett a pillangók egymásnak tetszenek, a rovarok színérzékelése bámulatra méltó, úgyhogy, amit mi tetszetősnek látunk, az ő szemükben igazi színorgia. Ha már mi is látunk színeket, szemben a legtöbb emlőssel, használjuk ki, gyönyörködjünk csak a lepkékben, és felejtsük el a belemagyarázásokat!