-
Én, jelentem, dolgoztam!
Feketefarkú vagy társas prérikutya (Cynomys ludovicianus) Mini exkavátorok ezek a ragadozónevű rágcsálók, hihetetlen mennyiségű földet meg tudnak mozgatni, akár több tízezer négyzetkilométernyi városokat kialakítva üregeik hálózatából. Hogy miként élnek a föld alatt, azt nem tudhatjuk, de az biztos, hogy sok időt töltenek ott, főleg télen. Olyan mélyen, hogy vígan elvannak téli álom nélkül is sokméternyivel a fagyos felszín alatt. Az állandó földmunka pedig a legjobb szervező erő, így volt ez az embernél is a folyóvölgyek mentén, csak mi nem föld alá, hanem a fölé alapítottuk városainkat. Tehát az orron ragadt földdarabok nem illuminált állapotban elkövetett ügyetlenség bizonyítékai, hanem a megfeszített munkára utaló jelek a prérikutyáknál. Oszd meg, ha tetszett!
-
Me And That Man: New Man, New Songs, Same Shit
Mikor megkérdezik tőlem, hogy melyik az a zene, amely leginkább menekülésre késztet, a jódli és a magyar mulatós mellett rendre megemlítem a countryt is. Nem mintha annyira ismerném, kissé szégyellem is magam amiatt, hogy klisék alapján hoztam egy szintbe az alsóproletár dínom-dánomokkal. Mert ugye ott van Johnny Cash, Bob Dylan… És persze az európaiak. Jó, nem a Rednexre és hasonló, az europop mocsárszagával átitatott bűncselekményekre gondolok, vagy éppen a 100 folk celsius mesecountryjára. Hanem arra, amit például ez az elvetemült Nergal, pontosabban Adam Darski művel. Szóval, a Behemoth frontembere két deathmetálos kereszténygyalázás közben most már jó szokásává tette, hogy megereszt egy-egy countrylemezt. Olyanokat, amelyek úgy viszonyulnak az államokbeli original countryhoz,…
-
Egy óriás portréja
Sarkantyús teknős (Centrochelys sulcata) A teknősöket mindenki szereti. Ki ezt, ki azt lát a vastag páncél evolúciós előnyeit évszázmilliók óta élvező hüllőtársaságban, kert dísztől Akhilleusz futóteljesítményét alázó filozófiai hőslényen keresztül a világot tartó jószágig. Az, hogy ez a szeretet mennyire kölcsönös, erősen vitatható, a teknősök inkább hátrányát látják annak, hogy a humanoidok pár millió éve elkezdték ők csesztetni, de ezzel végül is sokan vannak így az állatvilágban, a természetben meg ugyebár nincs demokrácia, az erőszakosabbak és szaporák visznek mindent. Ernő, az afrikai óriás teknős sztoikus nyugalma talán ennek is lehetne köszönhető, bár inkább csak annak, hogy szerencséjére nem sok gondolat fogan meg nem túl nagy méretű agyában. Hiszen a teknősök…
-
Apró csendélet
Valami miatt nagyon szeretem a csendéleteket. A kompozíció, a színek harmóniája, az időtlenség… Nagyon magyarázni sem kell ezeket a képeket, hiszen a lényegük a hangulat. A fenti kis virágcsokrot utóbb annyival bolondítottam meg, hogy egy csendéletképbe helyeztem el, úgy, hogy mintha benne lenne, de a harmadik dimenzió azért csak kilóg a kompozícióból. Oszd meg, ha tetszett!
-
Tigris, jobbra, ordít
Szibériai tigris (Panthera tigris altaica) Volt már tigrisrajzom, de a kissé közhelyes szembe bömbölő nagymacska kép helyett most egy oldal profilt próbáltam ki, az egyik fotómat segítségül hívva. A mintázatának és az erős karakterének köszönhetően tigrist egyébként nem nehéz megrajzolni, mindenképpen ezt a fajt ajánlom előbb gyakorlásnak, mielőtt mondjuk oroszlánportréhoz fognánk. Emellett szerintem a leggyönyörűbb állatok TOP5-ben biztos ott van, ami plusz egy indok, hogy kicsit dolgozzunk vele. Oszd meg, ha tetszett!
-
Fekete ifjú
Jaguár (Panthera onca) Nem volt könnyű feladat egy ereje és virgonc korszakának teljében lévő jaguár kölyköt fotózni, szinte egy pillanatra nem állt meg, de ha mégis, akkor vagy túl közel feküdt nagy kíváncsiságában, vagy jól elbújt valamely tereptárgy mögé, és onnan fürkészett. Szóval türelemjáték volt, főleg eközben végighallgatni a látogatók reakcióit arra a számukra feldolgozhatatlan látványra, hogy egy pettyes és egy fekete színű nagymacskát együtt látnak. A zoopedagógus énem sikoltva roggyant össze a több tonnányi okfejtés hallatán. Például, hogy egy jaguárt és egy párducot tartunk együtt, és milyen felháborító, hogy hagyjuk őket verekedni (mármint az anyát játszva birkózni a kölykével). De végül csak sikerült lőnöm jó pár fotót a fekete…
-
Korhatáros öröm
Leopárdteknős (Stigmochelys pardalis) Némi bűnbánatot érzek amiatt, hogy az élet legfontosabb feladatán ügyködő páncélos legszebb perceit pornófotózássá degradáltam. Egyszerűen olyan megkapó volt a teknősifjú örömteli arckifejezése, az ehhez társuló hanghatásokkal, hogy emellett nem lehetett csak úgy szemérmesen elsétálni. És a teknősök nagyon tudnak örülni, tavasszal a napsütötte tájak vagy éppen állatkerti otthonuk csendjét koccanások zaja és nagy nyögések szakítják meg, jelezve, hogy ami hasznos, az lehet kellemes is, még egy hüllőagy számára is. Viszont hozzájuk a hippi korszak híres jelszava nem igazán köthető, pontosabban csak ezzel a módosítással: „make for war for love”. Hiszen a páncélos vitézek keményen összecsapnak egymással a nőstények kegyeiért… Sőt, még az a nőnemű tank sem…
-
Életpályamodell
Már öt perce várok a parkban a megbeszélt időponthoz képest. Nem vagyok gyakorlott ebben, de azt gondoltam, ilyen súlyos dologhoz csak jár némi pontosság. Halálos pontosság, vigyorodok el magamban, bár gyorsan törlöm még a gondolatát is a léha vidámságnak. Basszus, görcsökben a gyomrom, annyira feszült vagyok. De végig kell vinnem, ha már elhatároztam magam, nincs más lehetőség. Körülnézek, fürkészem már jó ideje az arcokat, ki lehet az, akire várok. „Özvegycsináló69”, ezen a néven értem el és tárgyaltam vele. Mondjuk elég közhelyes egy név, némi szexuális felütéssel, mert nem hiszem, hogy a születési dátumát tüntette fel a jóember. Legalábbis remélem, nem egy öregembert bíztam meg azzal, hogy tegye el láb alól…
-
Mint pók a falon
Antwerpen, este. A vigalmi negyed vörös fényei teszik még sötétebbé az éjszakáját élő nagyvárost. Minden a helyén van, az utcákon gondosan elrendezett szemétzacskó kupacok várják a hajnali begyűjtést, a pizzériák bejáratánál taljánságot hirdető pincérek ácsorognak, az utcasarkokon fekete nők olvadnak ki a sötétből, majd egy „gyere be már te kurva” is elhallatszik egy nájtklub bejáratából, hirdetve a magyar nyelv szépségét a kétnép országában. Az utcákon elvétve turisták, a részegek órája még nem jött el, meg pár magányos kósza, mint én, aki a város életének hétköznapiságából próbál kiragadni élményképeket. Minden városnak megvan a maga élete, vérkeringése, immunitása, ritmusa, intelligenciája, bélcsatornáján keresztülsodródó szennye és halódása. És persze történetei, amelynek archetípus hősei előtüremkednek…
-
Szépfiúk bandája
A dzseládák (Theropithecus gelada) igazi kuriózumnak számítanak a majmok furcsaságokban amúgy is bővelkedő táborán belül, gondolva köztük csupasz magunkra is. Nem csak küllemük kelt feltűnést, hanem táplálkozásuktól a szociális viselkedésükig számos tulajdonságuk számít egyedinek, főleg, ha a többi páviánnal hasonlítjuk össze. A természetfilmesek is „felfedezték” őket, ennek következtében kedvelt és gyakori szereplők a tematikus csatornákon. Aki nem csak két dimenzióban akarja látni ezek a majmokat, hanem élőben is, annak már Magyarországon is van erre lehetősége pár állatkertben. Viszonylag nagytermetű főemlősöknek tűnnek a dzseláda páviánok, talán a kifejlett hímek hosszú szőre és határozott fellépése megtévesztő, de általában nem nagyobb tömegűek a többi páviánfajnál. A hímek átlagosan testtömege 18,5 kg, a nőstényeké…