-
Virágok és történelem
A múlt több évszázadnyi terhétől kopott kőfalak, és a jelen optimizmusát színekben pompázva hirdető virágok, a komor halhatatlanság és életvidám mulandóság, amelyek minden ellentétük dacára mégis egységet alkotnak. Vajon ez a pillanatképben megőrzött paradoxon feloldja a belénk rögzült duális gondolkozás korlátait? Hiszen a kompozíció egységet sugall, a látszólagos ellentéteket csak mi erősítjük az elménkben és történeteinkben. Jó és rossz, fehér és fekete, múlt és jövő, szeretet és gyűlölet – vajon valóban elkülönülnek, nem ugyanabból fakadnak, mint a romokon nyíló virágok? Ja, a fotók Franciaországban készültek, Turenne várkastélyánál és Terrasson óhídjánál.
-
Eau de Noix
„Dióvíz”. Mármint szó szerinti fordításban, és valóban, Szent János napján szedett zöld dió alkoholban érlelt aromája készteti totális behódolásra ízlelőbimbóim ezreit. Nem pálinka, hanem likőr, az édessége domináns ugyan, de nem émelyítően. Kívánja maga mellé a sajtot, és nyugodtan lehetünk annyira sznobok, hogy az is legyen francia. A festői Rocamadour vidékét a diófa-ültetvények úgy uralják, mint a milyenket a haldokló kukorica és a burjánzó parlagfű, a helyi boltokban is minden van, ami dió és rá lehet tukmálni a turistákra. De valamit érdemes megszerezni, és nem is drága, mint a képen szereplő likőr. Egészség és finomság, C’est la vie!
Ezeket is érdemes megnézni
Házi és szalámi
Nagyon hagymás, szaftos és marha
Parizerkrémmel töltött kifli
-
Kihúzták a dugót?
Van valami szürreális a gátakban, amelyek a természet folyó erőit szorítják áthatolhatatlan keretbe, kis patakból is tavat varázsolva. Hát még ez a betonképződmény, amely úgy néz ki, mint egy lefolyó, amiből éppen kihúzták az óriásdugót! Erről az annyira idióta, mint amennyire filozofikus rajzfilm, a Spongyabob egyik része jutott eszembe, ahol a sorozaton végighúzódó antagonizmust, amely nyilván a természet erőiben rejlő dualizmust szimbolizálta, az óceán dugójának felszedéséből eredezteti. Bár biztos voltak planktonok és rákok a kis franciaországi tó vízében, békés nyugalmat árasztott a fura műtárggyal kiegészült tájkép – szerencsére! Ja, és a helyszín: Lac du Causse.
-
Spirituális objektív
Annak ellenére, hogy elátkozott ateistaként képtelen vagyok elhinni az emberiség történelmét végigkísérő tündérmeséket, nem tagadom, hogy megkap az ezen hitekben rejlő misztikum. Vagyis nem a hit tárgya, hanem maga a hit és annak kifejeződése, mint az emberi természet alapvető eleme. Ennek részeként legalább annyira átérzem a történelmi templomok hangulatát, mint azok, akik a vallásukat élik meg a falak között, vagy pusztán csak viszketnek a bűneik. Nyilván nálam a spiritualitás kifejezése a fotózás eszközével inkább csak egy kirándulás a transzcendentális percepcióba, mint annak valós átélése, de jól van ez így, számomra ennyi bőven elég. A fotók amúgy a franciaországi Brive-la-Gaillarde Szent Mártonnak szentelt, több mint ezeréves templomában készültek.
-
Erőd az erdőben
Château de Couzage – még kimondani sem tudom a nevét. Délnyugat-Franciaország dimbes-hegyes-dombos történelmi vidékén a kastélyok úgy sorjáznak, mint egyik miniszterelnökünk álmaiban a stadionok. Szerencsés vidék, nem robbantgatták fel az erődítmény-lakokat egy-egy lázongás után, pedig volt itt csetepatéból bőven, az angol-francia mérkőzésektől a vallási összetűzésekig. Ez talán az ezeregyedik vár a környéken, amely egy ma már felduzzasztott patakra nézett. Messziről csak egy torony teteje látszódott, ahogy a fák lombjai közül kikandikált. Némi kaptató után érünk egy forráshoz, majd a mögött az erdei várhoz, pontosabban annak maradékához. Sajnos a toronyba nem lehetett bejutni, de így is fantasy gerjesztő a fák által őrzött erődítmény hangulata.
