• Állatok,  Fotók, videók

    Öröklődés

    Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus) Van, amikor nem lehet kétség az apa kilétét illetően. Bár az emberi leleménnyel nem lehet versenyezni holmi bizonyítékokkal, mint például az egyszeri hellén királynő esetében, aki csokiszínű csemetének adott életet. A legkézenfekvőbb magyarázat helyett inkább előjöttek a tudorok azzal, hogy a hölgy az uralkodói megfoganás után túlságosan rácsodálkozott a plafont ékesítő festmény egy szerecsen tagjára. A fáma szerint a férj bevette a mesét, vagy csak úgy tett, hiszen egy király felesége felette áll minden gyanún. A kenguru hímek egyszerűbb lelkek, a leendő apaság kérdését előre döntik el némi bunyóval, utána nem sokat törődnek az eredet kérdésével. Igaz, a csemetével sem, jó és biztos helyen van az anyával.…

  • Állatok,  Fotók, videók

    Tom és Jerry Live Show

    Házi macska (Felis silvestris catus) Be kell vallanom, én Tomnak szurkoltam. Kezdjük azzal, hogy már a rajzfilmkészítők is eleve Jerrynek adták a több bónuszpontot, emellett ország világ a gyenge egér győzelmében a kisember ravaszság és merészség általi diadalmát látta az erősebb kutyával, pontosabban macskával szemben, szemet hunyva a nyilvánvaló esélyegyenlőtlenségre, ráadásul Jerry kifejezetten szemét húzásaira is. A macskák a természetben egyenlítenek, majd büszkén utaztatják áldozatukat, közszemlére téve azt. Nem tudom, vadmacskák is tesznek-e így, vagy a házikban alakult ki ez a szokás, hogy mutassák, mennyire hasznosak ők. Az biztos, hogy az a macsek, aki sűrűn produkálta így magát, nagyobb becsnek örvendhetett a magtárak környékén. Mert az egyiptomiak sem Jerrynek szurkoltak……

  • Állatok,  Fotók, videók

    Borz apró

    Közönséges borz (Meles meles) Valahogy nekem a borz mindig valami egzotikumnak tűnt, bármennyire is hazai állat, amely még csak ritkának sem nevezhető. Talán az érdekes mintázata, vagy rejtett életmódja teszi. Életem első találkozása nagyon emlékezetes volt vele, egy zirci család kertjéből menekítettünk ki egy ifjút. Mire a veszprémi állatkertbe elértünk, a világ összes bűze összekoncentrálódott az autóba, fullra nyitott ablakkal terítettük be a hányás tömör szagával a gáztámadásra láthatóan fel nem készült kisvárosi utcákat. Jó, kicsit meg volt ijedve szegény, ennek adott csak szagot. A szegedi mentőközpontba is jönnek időnként talált borzkölyök. Aki neveli őket, annak nagy öröm a foglalkozás velük, hiszen nagyon jópofák, játékosak fiatalon. És ne feledjük, a…

  • Állatok,  Fotók, videók

    Miért is fekete?

    Keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) Nem egy állat a nevét tévedésből kapta, aztán rajta ragadt. Például a keskenyszájú orrszarvút évszázadokig, sőt, igazából egymás között még mostanság is feketének nevezzük. Pedig nem is fekete, jó láthatóan, legalábbis nappali fényben. A fehér pedig nem fehér, még világosban sem. Szóval, az egész azokra az átkozott búrokra vezethető vissza, akik annyi borsot törtek már az angolok orra alá. Például azzal, hogy ’wijd’-nak nevezték a szélesszájú orrszarvúkat, amely szó hollandusul valóban széleset jelent. Az angolok meg ezt white-nak, fehérnek értették. Mondjuk, az angolok maguk is tehetnek erről, ha már olyan nyelvet használnak, ahol a leírt és kiejtett szavak köszönőviszonyban sem állnak egymással. Szóval, az így született…

  • Állatok,  Fotók, videók

    A tenger virágai

    Viaszrózsa (Anemonia sulcata) A tenger veszélyes. Már maga a víz is veszettül sós, ami meg a tükre alatt van, megesz, megcsíp, megszúr, szétfűrészel, sőt, akár még meg is ráz. Vagy, ha megeszed, felfordulsz tőle. Ha meg nem, akkor szimplán büdös. Nem csoda, hogy minden normális állat kilábalt belőle, ahogy csak tudott. Itt vannak például a csalánozók. Csípnek, mint a csalán, nyilván nem véletlenül kapták ezt a nevet. Egy felbőszített medúza közelében olyan kínokkal ég az ember az ember bőre, mintha egy jámbor inkvizítor érdeklődne az előző esti szabadtéri buli részletei iránt. Oké, a tengeri rózsák is szépek, mint a virágok, de hát kinek jutna eszébe a közepébe nyomni az orrát?…

  • Állatok,  Fotók, videók

    Láma szeme

    Láma (Lama glama) Ha szemszépségversenyt hirdetnénk, a láma tuti befutó lenne, bár az abszolút szubjektív véleményem szerint az első helyezett zsiráfot azért nem veszélyeztetné. A láma mindenesetre egy nagyon furcsa állat. Kezdve azzal, hogy úgy néz ki, mintha felül nem is lenne metszőfoga. Óriási , hegyes fülekkel. Ráadásul tényleg köp. Ne úgy képzeljük el, mint egy gondosan célra tartó csulalövedéket, hanem, mint egy bűzős, maró váladéksörétet. Szóval, kellemetlen. De azért ok nélkül nem köpnek, aki kapja, valószínűleg meg is érdemli. Vagy csak rossz helyen áll. Lámacsikók azonban nem igazán köpködnek még, így egész közelről koncentrálhatunk a szép, fekete, hosszú szempillákkal övezett szemekre. Oszd meg, ha tetszett!

  • Állatok,  Fotók, videók

    Én, jelentem, dolgoztam!

    Feketefarkú vagy társas prérikutya (Cynomys ludovicianus) Mini exkavátorok ezek a ragadozónevű rágcsálók, hihetetlen mennyiségű földet meg tudnak mozgatni, akár több tízezer négyzetkilométernyi városokat kialakítva üregeik hálózatából. Hogy miként élnek a föld alatt, azt nem tudhatjuk, de az biztos, hogy sok időt töltenek ott, főleg télen. Olyan mélyen, hogy vígan elvannak téli álom nélkül is sokméternyivel a fagyos felszín alatt. Az állandó földmunka pedig a legjobb szervező erő, így volt ez az embernél is a folyóvölgyek mentén, csak mi nem föld alá, hanem a fölé alapítottuk városainkat. Tehát az orron ragadt földdarabok nem illuminált állapotban elkövetett ügyetlenség bizonyítékai, hanem a megfeszített munkára utaló jelek a prérikutyáknál. Oszd meg, ha tetszett!

  • Állatok,  Fotók, videók

    Egy óriás portréja

    Sarkantyús teknős (Centrochelys sulcata) A teknősöket mindenki szereti. Ki ezt, ki azt lát a vastag páncél evolúciós előnyeit évszázmilliók óta élvező hüllőtársaságban, kert dísztől Akhilleusz futóteljesítményét alázó filozófiai hőslényen keresztül a világot tartó jószágig. Az, hogy ez a szeretet mennyire kölcsönös, erősen vitatható, a teknősök inkább hátrányát látják annak, hogy a humanoidok pár millió éve elkezdték ők csesztetni, de ezzel végül is sokan vannak így az állatvilágban, a természetben meg ugyebár nincs demokrácia, az erőszakosabbak és szaporák visznek mindent. Ernő, az afrikai óriás teknős sztoikus nyugalma talán ennek is lehetne köszönhető, bár inkább csak annak, hogy szerencséjére nem sok gondolat fogan meg nem túl nagy méretű agyában. Hiszen a teknősök…

  • Állatok,  Fotók, videók

    Fekete ifjú

    Jaguár (Panthera onca) Nem volt könnyű feladat egy ereje és virgonc korszakának teljében lévő jaguár kölyköt fotózni, szinte egy pillanatra nem állt meg, de ha mégis, akkor vagy túl közel feküdt nagy kíváncsiságában, vagy jól elbújt valamely tereptárgy mögé, és onnan fürkészett. Szóval türelemjáték volt, főleg eközben végighallgatni a látogatók reakcióit arra a számukra feldolgozhatatlan látványra, hogy egy pettyes és egy fekete színű nagymacskát együtt látnak. A zoopedagógus énem sikoltva roggyant össze a több tonnányi okfejtés hallatán. Például, hogy egy jaguárt és egy párducot tartunk együtt, és milyen felháborító, hogy hagyjuk őket verekedni (mármint az anyát játszva birkózni a kölykével). De végül csak sikerült lőnöm jó pár fotót a fekete…

  • Állatok,  Fotók, videók

    Korhatáros öröm

    Leopárdteknős (Stigmochelys pardalis) Némi bűnbánatot érzek amiatt, hogy az élet legfontosabb feladatán ügyködő páncélos legszebb perceit pornófotózássá degradáltam. Egyszerűen olyan megkapó volt a teknősifjú örömteli arckifejezése, az ehhez társuló hanghatásokkal, hogy emellett nem lehetett csak úgy szemérmesen elsétálni. És a teknősök nagyon tudnak örülni, tavasszal a napsütötte tájak vagy éppen állatkerti otthonuk csendjét koccanások zaja és nagy nyögések szakítják meg, jelezve, hogy ami hasznos, az lehet kellemes is, még egy hüllőagy számára is. Viszont hozzájuk a hippi korszak híres jelszava nem igazán köthető, pontosabban csak ezzel a módosítással: „make for war for love”. Hiszen a páncélos vitézek keményen összecsapnak egymással a nőstények kegyeiért… Sőt, még az a nőnemű tank sem…