-
Hattyúk tava
Bütykös hattyú (Cygnus olor) A tavak ellentmondást nem tűrő előkelőségei, vagy – tetszés szerint – túlméretezett agresszív libák hozzátartoznak a Balaton mentén húzódó sétányok látképéhez. Az elemózsiát kéregető tollashad zászlóshajói ők, amelyek szigorú rendet teremtenek a körülöttük cirkáló tőkés récék között. Akárhogy is viszonyulunk hozzájuk és ökológiai szerepükre a vízimadárvilágban, a szépségük vitathatatlan, és ha valaki gyönyörködni szeretne a tájban, plusz csillagnak számít egy-egy hattyúpár feltűnése. Sokan neki is csábulnak az etetésükre, mert, ahogy simogatni szeretünk minden szőrös apróságot, úgy ellenállhatatlan késztetést érzünk arra, hogy morzsát vessünk a tollasok közé, aminek helytelenítése az MME egyik slágertémája. Ráadásul joggal, mert hosszabb távon nem teszünk jót a silány kajával ekként helyben maradásra…
-
Tériszony nélkül
Aranyarcú gibbon (Nomascus gabriellae) Még a gibbon sem akrobatának születik, meg kell tanulnia használni a fizikai adottságait, bár az biztos, hogy lebámulva a magasról, nem szédülnek le. Sőt, a bátorság időnkét túl sok is, tehát nem árt, ha van biztosíték. Egy jó hosszú gibbonkéz. Megkapó látvány volt figyelni, ráadásul pont az irodámmal szemben, ahogy Melanie miként vigyázza folyamatosan örökmozgó csemetéjét, a 2012-ben született Jádet, amikor az az első lépéseit, pontosabban karlendítéseit megtette a fákon és a köztük kifeszített köteleken. Baleset egyszer sem történt… Ami fontos, mert a felnőtt gibbonok csontozatának vizsgálata azt mutatja, hogy elég sokszor szenvednek csonttöréseket, amelyeket rendszeresen túl is élnek – veszélyes sport a gibbonakrobatika. A gibbonok…
Ezeket is érdemes megnézni
Mint egy mókus fenn a fán, a prérikutya oly…
A medve nem játék, bocs!
A krokodil fióka
-
Vendéglő a világ végén
„Van egy elmélet, miszerint, ha egyszer kiderülne, hogy mi is valóban az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszűnne létezni, és valami más, még bizarrabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét. Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett.” Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak Oszd meg, ha tetszett!
-
A törpe törpéje
Törpe lajhármaki (Nycticebus pygmaeus) Van egy zoológiai alaptétel, valahol a citromsav-ciklus pontos menetének leírása és a Mendel-törvények között félúton: ha egy állatfaj kifejlett egyede aranyosan néz ki, a kölyke még annyira olyan lesz. Emberi ösztön ez, minél kifejezettebbek az infantilis vonások, annál inkább akarjuk védelmezni és gondozni, és ellenállhatatlan vágyat érzünk a simogatásra, ahelyett, hogy kapásból agyoncsapjuk. Persze ez oltári nagy baromság, nem akarnak ők cukik lenni, és sokszor félelmében tágul ki az állatok szeme, és nem azért mozdulatlanok, mert örömmel fogadják nem kért kedvességünk, hanem egyszerűen csak ledermednek. Emellett, a cuki külső akár teljesen más karaktert, sőt veszélyeket is rejthet. A törpe lajhármakik harapása például kifejezetten fájdalmas, mivel mérgük…
-
Úgy élvezem én a strandot…
Jegesmedve (Ursus maritimus) A koppenhágai állatkertben nagy játék közepette találtam a jegesmedvét, amint valamit dobálgatott a vízben. Nagy barna tárgy volt, de csak egész közel kerülve vettem észre, hogy az objektumnak nagy fogai vannak és kidülledő szemei, és határozottan egy lófejnek tűnik. Na, gondoltam, hogy kiverné ez a biztosítékot egy kevésbé viking állatkertben, mondjuk nálunk, ahol még egy előzetesen jobb létre szenderült fehér patkány látványa is elborzaszt sokakat, ahogy eltűnik a kígyó szájában. A jegesmedve viszont köszönte, nagyon élvezte a játékot, majd eszköz nélkül folytatta a magányos szinkronúszást, jókat pancsolva a medencében. Ekkor sikerült elkapnom , mintegy mozgásban az úszólecke közben, és még a lófej sem látszik rajta, így a…
-
Serpopard avagy mi a fene ez?
Biztos vagyok benne, hogy Erich von Däniken és Nemere István urak, valamint számos hagymázas követőjük misztikus kéjének központi alakja lehet ez a fura figura. Hiszen, ha kellő távolságból vagy pixeles képen tekintünk reá, kapásból vágjuk: jé, dinoszauruszok! A reptiliánok uralta bolygónk őrző-védő háziállatkái ezek, bizonyíték a kreacionisták számára, hogy az ember a világ teremtésétől kezdve vagyon, tehát semmi csoda, ha istenfélő eleink dinoszauruszokat fejtek és trilobiták okoztak nekik hasmenést. Emellett az atlantisziak már mindent tudtak az időutazásról, az ufonauták pedig a rekordhosszú valóságshowt közvetítenek rólunk a csillagközi csatornákon, miután időnként jól megkeverik a lapokat térben és időben, meg az egész úgyis sumér-magyar hagyomány, ahogy a rockosított népdalaink is erről zengnek.…
-
Viszlát, és kösz a halakat!
Palackorrú delfin (Tursiops truncatus) Hé, te ott! Ember, hozzád beszélek! Úgy se érted, eddig se értetted… Pedig kedvellek ám, bármennyire is hiszel öntelten a saját felsőbbrendűségedben, olyan aranyosan esetlenek vagytok a hülye testalkatotokkal és arckifejezéseitekkel. Figyelünk rátok, párszor már kihúztunk benneteket a csávából, bármennyire se vagytok képben ezzel. Megint meg fogjuk tenni. Bár ez most jobban fog fájni nektek, akkora baromságot csináltok. No, de lassan lelépünk, köszönjük a gondoskodást és a sok érzelmes delfines könyvet és filmet, jól megkönnyeztük volna őket, ha nem tudnánk, valójában mit is csináltok. Egymással. És velünk is. Viszlát, és még egyszer, kösz a halakat! In memoriam Douglas Adams (1952-2001) Oszd meg, ha tetszett!
-
„Eredeti román!”
„Fotós vagy?” – szögezte nekem a kérdést az apró barna emberke a fakanalak halma mögül, gyanítva, hogy lehet némi összefüggés a nyakamon lógó szerszám és köztem. Nem akartam bonyolítani a kérdést, ezért csak annyit közöltem, hogy olyasmi (és elnézést kérek minden profi fotóstól a nagyképűségemért). A dombóvári piacon voltunk, amely adta a vidéki vásárok minden kelet-európai báját. A szikrázó napsütésben a hot dogos lakókocsi éppúgy csillogott-villogott, mint az árusok foga sárgája és a már a hipermarketek akciós küzdőtereiről is kiszorult proletár reklámszatyra. De vidám világ ez, jöttem rá azonnal, mikor kaptam a következő kérdést: „Csinálnál rólunk is fotót?” Naná, egyből megörültem a lehetőségnek, és ahogy büszkén és vidáman pózolni kezdtek…
-
Unokatesók
Európai vidra (Lutra lutra) és menyét (Mustela nivalis) Minap kérdezte kolléganőm, hogy megvannak-e még a fotók a Lucáról, a vidra- és Picurról, a menyétkölyökről. Igen, Vera, megvannak, elő is vettem őket most a fotóarchívumból, mert annyira érdekes rövidke mese az övék, hogy akár még egy szószékról prédikáló is beágyazhatná egy tanulságos karácsonyi történetbe a két istenteremtette árva féreg kisded barátságról, ugye, híveim, ti meg jelentgetitek fel egymást, rossz helyre szavaztok és még a perselybe is csak ötforintosokat dobtok galádul! De visszatérve, valóban árvákról van szó, amelyek 2011-ben érkeztek a Szegedi Vadaspark mentőközpontjába, és valóban szoros barátságot kötött a kissé méla vidrakölyök és az örökmozgó menyétfióka a rögtönzött mustelidae-óvodában. Nem nagyképűségből…
-
Fényszarvas
Amikor először láttam, meglepődtem, annyira egyedinek tűnt sok más karácsonyi hangulat transzformálását célul tűző kültéri díszlet viszonylatában. Az újszerűsége okozta meglepetés lassan lanyhult, ahogy egyre inkább részévé vált a szegedi advent képének az évek során. Illetve utána olvasva kiderült számomra, hogy bár nem régi, de – ahogy szinte minden – Amerikából származó, világszerte elterjedt hagyomány a fényszarvasok állítása. Hogy miért pont szarvas, ami jól láthatóan nem rén, az nem derült ki számomra, de mindenképpen jobb, mint egy drótvázas fényjézuska. Oszd meg, ha tetszett!
