-
Vért szív, repül, denevér, de nem szúnyog, mi az?
Rőt vérszopó denevér (Desmodus rotundus) Ritkán, de előfordul, hogy a babona rátrafál a valóságra. Nem hiszem, hogy a Balkán mélyén bárki is hallott volna olyan denevérekről egy még fel nem fedezett új világból, amelyek vérszopó körútra indulnak éjszakánként. Ennek ellenére denevér alakot bőszen vettek fel az idevalósi vámpírok a több ezer éves hiedelmekben. Jó, nem nehéz beleképzelni a túlvilági eredetet a barlangokból előreppenő bőrszárnyúakba. A vér már régóta egyrészt étkezési tabu, másrészt az életet jelképezi, így a legmegfelelőbb táplálék a halottak számára. Csak össze kell kötni a vérszívást az éjszakai lényeivel és lehet mesélni róluk bűbájos meséket. Az amerikai vérszopók pedig tényleg félelmetesek lehetnek egy olyannak, aki aktívan fél a…
-
Medvék napjára napfényes strandos medveöröm
Barna medve (Ursus arctos) Február kettő. Ilyenkor nincs mese, medvézés a téma, legalábbis errefelé, más táján a világnak egy mormotát húznak ki a kalapból. Hála Jókainak, nálunk a medve lett az, aki nagyon ravaszul nem dől be az időjárás csalafintaságának és tudja jól, miből mi következik: vagy jól értesült pesszimistaként melegre hideget, vagy örök optimistaként hidegre meleget vár. Legalábbis a mi fejünkben. Hogy mi játszódhat le egy medve fejében, az örök talány, kevés állatnak van ilyen tökéletes pókerarca. Az azonban biztos, hogy jelen fotókon a hedonizmus kimaxolásával csupa jó dologra gondolhatott. Bőven volt időm elkészíteni a képeket, mert hosszan ejtőzött a medencében, a hasát süttetve a nappal, némi irigységet is…
Ezeket is érdemes megnézni
A pápa rinocérosza
Képzavar a köbön: hogyan lett szirénből sellő, majd tehén?
Barátok közt
-
Hiéna büszkeség
Foltos hiéna (Crocuta crocuta) Közhelyszámba megy, hogy közhelynek tekintjük a hiénák undorító dögevő mivoltára vonatkozó megjegyzéseket, külön kiemelve, hogy csak ugyanannyira hullafogyasztók, mint a náluk nemesebbnek tartott oroszlánok. Persze, ez a hiénákat elalacsonyító vélekedés tényleg hülyeség, az élővilágban nincsenek se feudalizmusra és szervilizmusra épülő hierarchiák, se jó és rossz fajok. Ráadásul a foltos hiénák valóban kifejezetten jó és harcias vadászok, hatékonyabbak, mint az oroszlánok. Nem csak erősek és ravaszak, hanem a csapategység is nagyobb náluk, bár erről lehet a szerencsétlen sorsú hímeknek biztos van alternatív gondolata. Mindenesetre semmi okuk a sunyításra és persze, nem is tesznek így. Ahogy a kölykeik is büszkén pózolnak a csapat védelmében, ahogy a fotókon is…
-
Magyar madárpók
Szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis) Ősszel kap minden fóbiás frászt, mikor a meleg épületekbe és raktárokba húzódnak a hidegebbé váló időjárás elől menekülve az erdők, mezők lábatlanjai és soklábúi. A vízisiklókból mérges viperák, a cselőpókokból pedig mérges tarantulák lesznek ilyenkor, és persze rettegő családok színesítik a világháló közösségét is. Mondjuk jó nagy darab ez a fenevad, érthető a félelem, ránézésre sem ajánlatos simogatni az ölben… Érthető félelem, de amúgy alaptalan, mert a cselőpók nem agresszív, nem fog senkire rátámadni csapatostul… A fotókon is egy ilyen pánikot keltett pók látható, miután átvettem az állatkert mentőközpontjában. De ki is használtam a lehetőséget, és egy fehér papírra telepítve készítettem a képeket, mielőtt szabadon engedtem…
-
Legyek ura
Barna varangy (Bufo bufo) Kevés van, mi nagyobb viszolygást váltana ki, mint a „varangyosbéka”. Nem félelem ez, mint amit sokan a kígyók és pókok láttán éreznek, hanem mélyből fakadó, tömör undor a néplélekben. Rücskös, mérges bőrű, hideg vérű dagadék, vigyázni kell vele, mert jól szembepisil, amelybe jól belevakulunk már ősidők óta! Annyi igaz, hogy nem érdemes nyalogatni, de amúgy természetesen teljesen ártalmatlan lények, nem ölnek sem gyilkos pillantással, sem precíziós húgyrakétával. Magam például kifejezetten megörültem, mikor megláttam magát a Varangykirályt, ahogy büszkén ügyelte birodalmát. Törekedtem arra, hogy alulról fényképezve emeljem tovább a fenségességét, a békaperspektívának a lehető legtöbb értelmet adva. Oszd meg, ha tetszett!
-
Ember szabású
Csimpánz (Pan troglodytes) Régen emberszabásúaknak neveztük, ma már emberféléknek kellene hívnunk őket, mint legközelebbi családtagjainkat. Mert sokkal közelebb állnak hozzánk, mint hajdan gondoltuk, pusztán csak 6 millió éve éltek közös őseink, ami a Föld kronológiájában még a bolhapiszok röppályájánál is kevesebbnek számít. Pontosabban az első pun, majd portugál hajósok még szőrös bennszülötteknek írták le őket, de természetesen nem a humán evolúció legfrissebb eredményeinek értelmezése alapján, hanem csak nem sokra tartottak senki színesebb bőrű ott élőt, legyen az ember vagy majom. És ahogy embertársainkat sem tiszteltük a történelem folyamán, és nem tiszteljük ma sem, úgy még sanyarúbb következményekkel jár az együttélés velünk az unokatestvéreinknek is. Kiszorítjuk őket az élőhelyükről, vadásszuk őket…
-
Sakálok egymás közt
Aranysakál (Canis aureus) Nincs jó piárja a sakálnak. Családjából még a mesék gonosztevő hősének, a nála erősebb farkasnak is magasabb a renoméja, a közkedvelt ravaszdi rókáról nem is beszélve… Maradnak máig is irtani való toportyánférgeknek, amelyeket Toldi is jól elintézett, pusztán csak azért, mert a kölykeiket védték. Konrad Lorenz is úgy gondolta, hogy a kevésbé „nemes” kutyáknak biztos nem a farkas az őse, hanem az aranysakál – az elméletet utóbb nem igazolta a genetika. Pedig az aranysakál eszes, erős, ügyes és életrevaló. Talán ez a baj? Hazánkban állandósult polémia arról, hogy mi haszna a sakálnak, miután újra megjelent Magyarországon. Hiszen régen is volt… Biológusok éppen ezért örülnek neki, szerintük amúgy…
-
Hangyász a háton
Sörényes hanyász (Myrmecophaga tridactyla) Ki emlékszik Pampalinire, a polák rajzfilm nagyképű hősére, aki fejezetről fejezetre kapta a megbízásokat különleges vadállatok fogságba ejtésére? Az egyik kiszemelt áldozata egy hangyász volt, de fellélegezhetnek az állatok védelme iránt elkötelezettek, csakúgy, mint a többi, ezen történet is a digó vadász majdnem halálra szívatásáról szólt, a gyermekek nagy örömére és okulására, olyannyira, hogy még én emlékezetemben is bennragadt. És valóban a hangyász tényleg különleges állat, a vendégízületesek evilágon túli csoportjából. Hát még a kölyke hogy néz ki? Túlméretezett végtagok, óriási fej, hogy elférjen a szuper hosszú nyelv is benne. Rátapadva anya hátára, leginkább a farok tövénél, mert úgy kényelmesebb. Ursula, a szegedi hangyászmama kifejezetten békés…
-
Álommajom
Dzseládapávián (Theropithecus gelada) Néha nagyon nehéz tud lenni az emelt fő. Bármennyire nem illik egy büszke főemlősnek ilyet tenni, de olykor nehéz ellenállni a gravitáció vonzásának. Szem csukódik, fej bólint, és jöhet a jótékony amnézia, amely kizárja azt a közhelyeket durrogtató fószert az asztal végén. Jó, ez nem kockázatmentes, volt, akit egyből géppuskák elé kísértek a Nagyvezérfia Nagy Vezér andalító eligazításáról, de szerencsére egy dzseláda páviánnak nem kell ilyen emberi böszmeségtől tartania, nyugodtan átadhatja magát a szundikálásnak. A dzseládák talán a legváltozatosabb mimikával rendelkező majmok, eltekintve a szűkebb emberi rokonságtól. Szinte minden arcukra és tekintetükbe van írva, amit gondolnak és éreznek, ehhez járul hozzá, hogy „beszédjük” is változatosabb, mint ahogy…
-
A medve nem játék, bocs!
Barna medve (Ursus arctos) A medvét már ősidők óta egyszerre szeretjük és féljük, a mackótól a vérmedvéig terjed a népszerűségi skála. Abban azonban majd mindenki egyetért, akinek nem bundás a szíve, hogy a medvebocsnál kevés mókásabb teremténye van a rengetegnek. A Palicsi Állatkertben nevelkedett két árva medvebocs felfedező játékát végtelenségig lehetett volna nézni, szinte le sem álltak, miután belekezdtek. Persze, akkor sem voltak ölbe vehető plüssmacik, hanem igazi vadócok, ahogy az illik egy igazi medvétől. A vadonból kerültek be, és a legjobb tudomásom szerint, a vadonba is kerültek vissza. Furcsának tűnhet, de európaiak kevés helyen találkozhatnak állatkerti medvebocsokkal. Ennek oka, hogy bőven van belőlük, és nem szaporítják őket többnyire, mert…
Ezeket is érdemes megnézni
Tigrisfagyi
Tanúlságos közlés az madárról, amelynek hű hitvese befalazá magát
Borjúnyi bivaly
