-
Csendélet
Lehetne akár a legunalmasabb műfaj is. Elrendezett tárgyak, ételek vagy növények, dinamizmus és életszag nélkül. Pedig éppen ezen a minimumszinten kap erőteljes jelentést a kompozíció, amely – jó esetben – tobzódik az allegóriákban. Élet és halál, elmúlás és reménykedés, fény és árnyék – ellentétek sűrűsödnek a fotókon, festményeken. A puszta esztétikai élményen túl várja, hogy felfedezzük.
-
Sziklarengeteg
Ahogy a víz színe alatt, úgy a felhőkhöz közelítve is azt érzem, mintha más dimenzióba kerülnék. Idegen táj, egyszerre fenyegető és izgalmas, szemben a síkvidék unalmával és a dombok romantikus lankáival. A hőingás darabolta gigászi sziklatömbök, a ragadozó Földanya éles fogaiként égbe törő hegycsúcsok, a ritkuló levegő és szédítő magasság… Nem csoda, hogy az istenek felvilági lakhelyét hajdan a magasba képzelték. Őket már nem találjuk ott, rég elérte őket a Ragnarök, csak nem egy bazi nagy farkas, hanem síruhába öltözött emberek hódították el a birodalmukat sífelvonószerű harci járgányaikon.
-
Memento Mori
Pusztán egy kis photoshopos játék a rétegekkel, a téma meg magától fakadt a háttérben döngő Mgla festői nihilizmusából. Végül is, bármikor időszerű lehet, annak ellenére, hogy az emberek hajlamosak pozitív dolgokat elképzelni maguk jövőjét illetően. Fosásig zabálják a lencsét újévkor egy lottónyeremény vagy egy gazdag rokon elhalálozásának reményében, miközben sokkal nagyobb az esélye, hogy ugyanebben az évben elbassza őket egy drogos vagy egy rövidlátó nagypapa a járdára felhajtva. Ezen kívül még jöhet fene kórság, a görög ábécé valamelyik betűjével píszísített szupermutáns vírus, felelős nemzetek felelőtlen háborúja vagy éppen a fejünkre eshet egy repülőgépből ürített húgybomba. Még szerencse, hogy vannak, akik annyi jót ígérnek!
-
Hídlépcső
Nem is tudom, hányszor futottam már fel a csigában ívelő lépcsősoron, kettesével-hármasával szedve a fokokat, hogy feljussak a szőkére dicsért sáros, műanyag palackokkal dúsított folyón átívelő hídra. Ami bár nem olyan régi, mint lehetne, ha nem bombázták volna szanaszét az eredetit az amerikaiak, majd a maradékát a visszavonuló nácik, de ettől függetlenül, köszönhetően a túlélő eredeti boltívének, egész impozáns látvány. Főleg kivilágítva, hidegen, fagyosan a téli estébe váltó kék órában, a zéróhoz közelítő gyalogosforgalom mellett. Ehhez képest a legelőnytelenebb nézőpontot választottam a fotózáshoz, keresve a kihívást, mit lehet ebből kihozni. Szűk rekesz, hosszú idő, hál istennek nem sétált bele senki… Aztán indulás tovább, vár a túloldalon a hólepte strand!
Ezeket is érdemes megnézni
Lucullus rulez: szarvas steak a tányéron
Vad hajsza
A csíkok csíkokat szülnek…
-
Mint egy mókus fenn a fán, a prérikutya oly…
Társas vagy feketefarkú prérikutya (Cynomys ludovicianus) A szereptévesztés nem emberi sajátosság, a prérikutya meg már nevében is hordozza ennek lehetőségét. Ugyanis annyi köze a kutyához, mint egy népjóléti miniszternek a nép jólétéhez, legfeljebb ugatni tudja. Azt mondjuk tényleg, és mivel tudjuk és tapasztaljuk, hogy jó kommunikációval nemlétező dolgoknak is formát tudunk adni, maradjunk a kutya megnevezésnél, bármennyire is rágcsáló a kép főhőse. Ami viszont tényleg felháborító, hogy mit keres egy fán, hiszen Isten mély bölcsességében üregekbe teremtette őket, hogy onnan csak ki-ki szaladjanak, majd aki tud, vissza. Az igaz, hogy a mókusfélék családjába tartozik, de ezt a kapcsolatot nem hinném, hogy a taxonómusokon kívül más is számon tartaná, és a…
-
Fényszarvas
Bár hajlamosak vagyunk elsősorban vadászszimbólumként tekinteni ezekre a megtévesztő módon szarvasnak nevezett agancsos állatokat mintázó alkotásokra (a farkasnak legalább farka van, a siklónak siklása, a héjának meg héja), azért ennél jóval többet jelentenek. Nemcsak méltó büntetésként kapta kukkolásáért Aktaion a szarvasbőrt és a kontraszelektív fejéket, mint egy ókori vadászvicc csattanója, hanem az átváltozás hatalmat jelentett a természet erői felett, ahogy az egyik legősibb sámánábrázolás is egy agancsos fickót ábrázol. Az agancs váltása az élet körforgását idézi, és már el is jutottunk oda, vajon miként kötődik a télhez, mire föl bukkantak fel a világ számos városában a fényszarvasok ez idő tájt. Ki tudja, melyik városban állt először a mindenhol hasonló pózban…
-
Falat sör
Mit adott a kereszténység az emberiségnek? Persze sok mindent fel lehet itt sorolni, jót és rosszat egyaránt, az eget ostromló katedrálisoktól a misszionáriusok, az első globalista eszme marketingügynökei által elpusztított ősi kultúrákig, de legalább egy erényét illetően nincs helye az eretnek kétségnek. Ami nem más, mint a sör. Hiszen az ősi lagymatag árpa és egyéb gabonaleveket felváltó sört kolostori főzdékben alkották meg a szorgos és szomjas szerzetesek. Aztán idővel itták azt szolgák, marxista munkásmozgalmárok és puccsra készülő fasiszták éppúgy, mint polgáriságukra büszke tehetős városiak. A tömegek itala, amely csak az utóbbi évek kézműves sörforradalmában szerettette meg magát a sznobokkal is. A férfias ital, ami azért furcsa, mert amúgy magas az…
Ezeket is érdemes megnézni
Csendélet ágyúval, kókuszgolyóval és a sorssal
Lucullus rulez: szarvas steak a tányéron
Nem lecsó, de majdnem
-
Rablás
– Az a baj Sándor, hogy maga nem bízik bennem! – lassan, kimérten hagyják el a szavak a vastag, húsos ajkakat. Az ernyedt szemhéjak nem tudják elrejteni a szúrós pillantást, amelynek kereszttüzében Sándor feszeng az ízléstelen viaszosvászonnal takart konyhai asztal másik végén. A megszólított válasz helyett zavartan előrenyúl a kenyérért, és szelni kezd egyet. Vastagnak és szabálytalannak alakul, bénaságáért el is morzsol egy halk káromkodást. Amikor kézfején megérzi a húsos ujjak melegét, egy pillanatra megáll. Egy apró sóhaj szabadul fel a szűk mellkasból, és felnézve a jóságos, atyai tekintet egy pillanat alatt feledésbe taszítja az elmúlt három óra idegességét. – Ezt a szeletet én kérem! – a hang parancsoló és…
-
Álarc
„Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb” – írta le egy ember, név szerint Szophoklész, így némi elfogultságot joggal gyaníthatunk az állítás mögött. Igaz, ami igaz, egy nünüke bármennyire is meg lehet győződve arról, hogy a Föld legcsudálatosabb teremténye csakis a nünüke lehet, ezt sosem tudjuk meg, miután a nünüke nem tudja ezt leírni. Már hallom is a nünükék felhördülését, hogy mire vágunk fel, még csodaszépen csillogó potrohunk sincs, nem szólva arról, hogy nem tudunk olyan kiemelkedően kalandos egyedfejlődést sem felmutatni, mint ők. És mi végre a nagy agy és a gondolkodás képessége, ha végső soron ugyanazok az ösztönök határozzák meg létünket, mint a nünükéjét? Ahol a…
-
Csarnok
Tudósemberek, művészek, technokraták, politikusok… A XIX. századot skandináv stílusban idéző árkád falán sorakoznak, az épület klinkertégla hámfelületét megtörve néznek a boltozatokon keresztül a kettős torony alá rendelt térre. Az archaizáló téregyüttes azonban nemcsak a múltat, hanem a sokkhatás alá került ország újraélesztését jeleníti meg, abban a városban, amelynek nagyságát és jelentőségét éppen a drasztikus veszteség teremtette meg. A törekvések végeredményét tudjuk, az oktatásba invesztált javakból az amerikai egyetemek profitáltak, a vallás felélesztése hiábavalónak bizonyult, miután az ember akkora már megölte istenét, az ország sem lett nagyobb végül, csak a nép kevesebb. Az alkotás azonban maradt, szimbólummá vált. Ez a mi terünk, hierarchikus, régiséget hazudó, de impozáns a maga nemében, a…
