-
Megfelelő mese
Hol volt, hol nem volt, ha nem is az Óperenciás-tengeren túl, hanem egy tündérszép tó közepén, a vízililiom széles levelén trónolt a Békakirály. Ő volt, aki a tavacskát megvédte az idegenül kuruttyoló betelepülőktől,…
-
Alagya
„A múltba-révedés-pornó cunamijában dögként illatozó strandtáj bája öli fostos hasmenésbe fúló szavakká, ami az eredendő szabadság vágya.” „Ami a múltban volt, megtörtént” (Tóth Lilith Viktória összefoglaló elemzése) Oszd meg, ha tetszett!
-
Nyomok a homokon
A hajdanvolt kősziklák tizedmilliméternyire zúzódott kvarcrészecskéi látszólag engedelmesen adják meg magukat a talpam nyomásának, ahogy végighaladok a néptelen tengerparti fövenyen, valamennyire délre Valenciától. Szargalacsint hajtó bogarak és parton futó madarak sértik csak fel…
-
Kikötőrejtek
Balatonfűzfő önmagában egy rejtély. Például kinek juthatott eszébe az 1920-as években, hogy az akkor már jó ideje üdülőhelyként fejlődő Balaton partján egy bűzös vegyiművet illene felhúzni, majd annak féceszét a tájra ereszteni? Így…
-
Nádak ás árbócok
Két fotó… ugyanabból a pozícióból, Balatonkenese kikötőjénél, csak más felfogásban. Az egyikben az aranylóan alkonyuló Nap utolsó sugaraiban a tavat övező nádas és a kikötőben éjszakázó vitorlások harmóniája jelenik meg, míg a másikban…
-
Gyökerek
Holt fa kapaszkodik a partba, már rég elvesztve mindazt, ami összekötötte az éggel. A felhőkbe kapaszkodó ágakat, az ősszel könnycseppenként vízbe hulló leveleket… Lassú növényi haldoklás után végül a vízmosta, megszakadt évgyűrűit szemérmetlenül…
-
Ahogy a felhők úsznak a kék színen
Az akarattyai az egyik legszebb balatoni kilátás, ehhez sok kétség nem fér, bár van vetélytárs bőven. Igaz, vannak gyenge pontok is, főleg az üdülőkkel és egyenstrandokkal agyonnyomott déli parton. Itt viszont a tópartba…
-
Héliosz leszáll
Messzi Nyugaton, az óceán által ölelt boldogság kertjében várja Heszperia, hogy befogja a mindent látó titánfi aranyló fogatát, és az éj sötétjében útra kelő hajójára segítse. Évezredek óta rója égi útját, a gondtalan…
-
Ebihal perspektíva
Izgalmas, mikor egy másik világból tekintünk a sajátunkra. A víz birodalmát egy külön világtérnek tekintem, ami persze nem úttörő gondolat, hiszen már az őskortól a másvilág megfelelője az emberi tudatalattiban. Időnként csodatévő kardokat…
-
Darutoll a mocsárban
Mint szuperkönnyű csónak a zöldellő kistó felszínén, úgy lebeg a nemes mandzsu daru elhullajtott ékessége a napfény foltozta a békelencse mezőn. Nem halad ugyan, de büszkén mutatja az útirányt, amelybe vinné a sorsa,…