Állatok
-
Csupafog mosoly
Tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis) A törzsfejlődés megszokott képe, ahogy apró parányokból a többsejtű agyatlanokon átgázolva, a tollas-szőrös agyasokat lesajnálva jutunk el a koronát uraló csúcsproduktumig, vagyis magunkig. Oké, egyedüliként rendelkezünk azzal képességgel, hogy magunkat a legtökéletesebbként ábrázoljuk, ami tényleg nem kis teljesítmény. Egy gőte biztos nem lenne erre képes, ahogy arra sem, hogy kétéltű politikusok szólamaival süsse ki az agysejtjeit. Viszont, ha több más dolgot nézünk, elkeserítően lebőgünk. Például nézzük a fogsorunk. Se nem félelmetes, sem nem erős, gyorsan törnek és nem pótlódnak, szórjuk el őket az éveinkkel. Silány termék, okkal röhög ki minket fullos fogsorát villantva egy krokodil. Bezzeg náluk folyamatosan pótlódik, ami az erős használatban kihullik. Kiegészülve a…
-
Tökragadozó
Dél-afrikai oroszlán (Panthera leo krugeri) „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. Együtt legelészik majd a farkas és a bárány; szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör; és a kígyónak por lesz az eledele. Sehol nem ártanak és nem pusztítanak az én szent hegyemen – mondja az Úr.” (Izajás könyve Iz 11,6.7;65,25) Basszus. Micsoda perspektíva, az ökológia és természetes szelekció lenullázása, a tápláléklánc szintjeinek lerombolása! Ugyan a fotoszintetizáló élőlénytársaink így…
-
Vad hajsza
A részvétlen fákat kerülgetve suhan az avar felszínén, a falánk félelem által űzetve, csak tovább, messzire, amennyire csak lehet. Minő igazságtalanság, hogy egy éppen csak világra jött ártatlanság képességei kerülnek mérlegre! Valós a veszedelem vagy sem, az ösztönök nem találgatnak, hisz a bizonyosság ára a halál. Hajsza ez, ami egy életen át tart, vajon nem átok így az öntudat?
-
Őrszem
Szurikáta (Suricata suricatta) Az ég színe alatt parányi lét ágaskodik a piramisának csúcsán. Figyel, remél és féli a végtelen térben rejlő ismeretlent, a sosem kapott, csak vélt válaszokat. Kémleli a veszélyt, a Nap vakító fénysugarainak álcájából lecsapó ragadozó madarakat éppúgy, mint az alulról támadó, a talaj repedéseiben tekergőző, halálos mérget osztó csúszómászókat. Bár még sosem találkozott velük, az ösztöneiben érzi az állandó jelenlétüket. Az őrszem figyelme sosem lankadhat.
-
Cápa felettünk
Homoki tigriscápa (Carcharias taurus) Nem volt nagy medence, pár lábtempóval faltól falig lehetett jutni, de legalább üvegfalú. Egy vándorcirkusztól ne várjunk ennél többet, meg aztán pici helyen még nagyobbnak tűnnek az ordas halak. Két citrom- és egy dajkacápa. A jónépet akkoriban sokkolta le Spielberg romantikusan brutális műcápája, így még a nem túl terjedelmes és veszedelmes fajok is kellő libabőrösödést tudtak előidézni a kisvárosi közönség tagjainak hámfelületén. Ha a látvány nem lett volna elég, a szöveg tett azért, hogy magyar ember ne merjen 5 méterre eltávolodni a parttól még a Balatonban sem. Monoton hangon ömlött a sok információ mindarról, ami a cápát gyilkológéppé teszi: akkor is eszik, ha már nem éhes,…
-
Téli gólyamese
Fehér gólya (Ciconia ciconia) A szibériai lerohanta a kis tavat, minden oldalról, molekuláról molekulára haladva dermesztve a Nap hideg fényében a víz felszínét. Már csak egy magányos lék őrzi ideig-óráig halmazállapotát, benne az utolsó ellenállóval. Lassan mennie kell azonban, az alattomosan hódító jég idővel bilincsként ragadja meg az érzéketlenné vált lábakat. Afrika távol, a tavasz sem sokkal közelebb. De nincs más választás, lépni kell, túl kell élni a telet!
Ezeket is érdemes megnézni
Porferedő
Viszlát, és kösz a halakat!
Bioport állattár: Invaders must die – Támad az ölyv!
-
Hagyj békén!
Pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) Jogos, hiszen az ember, pontosabban a pingvin azért tartózkodik a családi költőüregében, hogy ne legyen kitéve mindenféle zavarásnak, erre meg egy nagy, kerek, fénylő, ki és be dülledő szemmel még be is lesnek mindenféle alakok a szűk otthon mélyébe… A fotós persze kérhet elnézést a zavarásért, ez pingvinül úgysem megy, inkább sietve ellő pár képet, hogy azért túl sokáig ne legyen hívatlan vendég. A hír már megy is ki, annak rendje és módja szerint meg is jelennek az infók az olyan cukidémont idéző címek alatt, mint a „pingvinbébi született”. A bennem rejlő biológus elme persze ilyenkor kegyelemért kiált…
-
Hajdantél
Sarki farkas (Canis lupus arctos) Régi fotó, még a digitális korszak előttiből… egy, a tél fagyos valóságában, a kopasz ágak csontváz hálózatába keretezett élőkép. Egy állatról, amelynél télhez illőbb kevés van, a hó farkasa méltó lovagja a tél évente bekövetkező hódításának. Volt. A könyörtelenül tiszta fehérséget egyre inkább a sötétszürke uralma váltja fel. Sárba süllyedünk a hótakaró helyett, kavargó hőhullámok olvasztják el azon nyomban a tájat tétován takaró havat, úgy téve, mintha legyőztük volna a telet! Pedig ez nem győzelem, csak káosz, amit teremtettünk mi, a szénhidrogénkor hangyaszorgalmi sorsfalói. Fenrir immár délről támad, kielégíthetetlen étvágya az éhínséget hozza el számunkra, akik isteneknek képzeljük magunkat!
-
Három szarv
Háromszarvú kaméleon vagy Jackson-kaméleon (Trioceros jacksonii) A kaméleonok léte az evolúció nagy talánya. Végtelenül specializálódott gyíkok, rettentő érzékenyek szinte mindenre. Nem csak mint biológiai objektumok, hanem lelkileg is, még egy mamba sem tudja úgy felbaszni az agyát, mint egy bepipult kaméleon, majd beledöglik a felindulásba. Illetve bele is döglik. Nagy csuda tehát a létük, és ennek örüljünk, hiszen különlegesek, szépek és furák. Például mi fene értelme van három szarvat növeszteni egy fejre, mégha hím feje is? Még Triceratopsnak sem jött be hosszabb távon, pedig az nem mászkált az ágak között, és békés legelőként a nyelvét sem kellett a szarvak mentén kicsapnia, hogy lebunkózzon vele egy legyet. Persze, van erre magyarázat,…
-
Cirkuszzsiráf
Zsiráf (Giraffa camelopardalis) Lassan végleg eldőlni látszik a cirkuszi állatszámok sorsa, a korszellem mond ítéletet felettük. Az ember és állat viszony átértékelődött, a maga túlhajtásaival és a természet valóságától elszakadt egyes ideáival együtt is alapvetően pozitív irányba. A cirkusz fő bűne, ami miatt áldozatul esett a változásnak, hogy azt az alárendeltségi viszonyt reprezentálja, amelyet túlhaladott a zeitgeist. Mert mit sugall a reflektorok fényében, a tömegnyi ember tekintetének kereszttüzébe pórázon porondra vezetett zsiráf imázsa? Az Emberét, aki uralja a természet lényeit, az ösztöneiket kötőféken tartva domesztikálja őket. Ez a látvány jobban birizgálja a feltámadt lelkiismeretünket, mint a civilizációnk fenntartása érdekében méltatlan halálra ítélt milliónyi állat sorsa, a kiirtott vadonban és ipari…
